A lengyel köztársasági elnök a Bloomberg című gazdasági lapnak adott nagypénteki nyilatkozatában, melyet a Politico is idézett, ás aki korábban aki azt szorgalmazta, hogy Lengyelország az orosz agresszió elrettentése érdekében az Egyesült Államok nukleáris fegyvereinek egy részét a saját területén helyezze el, most azt mondta, hogy a francia robbanófejek is erősíthetnék a lengyel védelmet.
„Úgy vélem, mindkét megoldást el tudjuk fogadni. Ez a két elképzelés nem ellentmondásos és nem is zárja ki egymást”
– mondta az elnök a Bloombergnek adott varsói interjújában.
Garancia mindenhonnan
Emmanuel Macron francia elnök javasolta korábban, hogy Franciaország úgynevezett nukleáris ernyőjét terjessze ki európai szövetségesei fölé – emlékezetet a Politico. Párizs ugyanis a brüsszeli lap szerint „attól tart, hogy egy agresszív Oroszország egy nap az Európai Unió keleti szárnyára irányíthatja a tekintetét Ukrajnáról, amelyet 2014-ben és 2022-ben is megszállt”.
A mintegy 300 nukleáris robbanófejjel rendelkező Franciaország az egyetlen olyan uniós tagállam, amely rendelkezik ilyen fegyverekkel,
s az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mellett egyike a három atomfegyverrel rendelkező NATO-tagországnak (Oroszország a legfrissebb adatok szerint 5580 nukleáris robbanótöltettel ellátott rakétával bír).
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök március elején jelentette be: „stratégiai vitát” indít arról, hogy Franciaország nukleáris elrettentő erejét használja az európai szövetségesek védelmére, az Egyesült Államok esetleges kiválása miatti aggodalmak közepette – emlékeztet az AP.
Lengyelország és Dánia korábban már kifejezte nyitottságát a francia nukleáris védelem alá vonulás gondolata iránt. Márciusban Donald Tusk lengyel miniszterelnök – aki Duda rivális pártjából származik – azt mondta, hogy Lengyelország „komolyan tárgyal” Franciaországgal erről a lehetőségről, amely azután nyert teret, hogy az Egyesült Államok figyelmeztetett: Donald Trump Fehér Háza a jövőben nem biztos, hogy biztonsági garanciákat nyújt Európának.
Varsó az orosz agresszióval szemben az elmúlt években drámaian megnövelte hagyományos haderejét, 200 ezres harci ereje ma már a legnagyobb az EU-ban – és reméli, hogy a következő években félmilliós hadsereget építhet ki – írja a Politico.
Kiemelt kép: A francia hadsereg rövid hatótávolságú Pluton rakétájának indítása 1982 körül. (Fotó: brandstaetter images/Votava/a Getty Images)