Pályafutása legnagyobb cselére készül Recep Tayyip Erdogan

| Szerző: Horváth Dániel
Törökország elnöke eddig mindig képes volt úgy kijönni a válságokból, hogy közben még inkább megerősödött. Most azonban egyszerre kell két különböző játszmát megnyernie – egy belföldit és egy külpolitikait –, és egyikben sem hibázhat. Ha sikerül a terve a történelmi kiegyezésről a kurdokkal, az mindkét kihívást megoldhatja, és az akadályok is elhárulnak az elől, hogy ismét indulhasson az elnökválasztáson.

Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke már több mint húsz éve vezeti országát. Ez idő alatt bebizonyosodott róla, hogy egy mindent túlélő, rendkívül ravasz és tehetséges politikus – de amit most készül végrehajtani, az mind közül a legnagyobb, és talán a legmerészebb lépése lehet.

A török elnök olyan hihetetlen politikai manőversorozat közepén jár, amelyre korábban nem sokan számítottak. Erdogan egyszerre célozza meg a térség hatalmi viszonyainak újrarendezését, a kurd kérdés történelmi rendezését és saját hatalmának meghosszabbítását a 2028 utáni időszakra. Mindezt egyetlen hatalmas alkuval próbálja elérni: békét köt a kurdokkal, akik cserébe támogatják hatalmát.

Megbékélés az ősellenséggel

A török belpolitikában hatalmas meglepetést váltott ki, amit 2024 októberében az Erdogan-közeli szövetségesének számító Devlet Bahceli tett. A nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) vezetője barátságos gesztust tett a kurd kisebbségi Népi Demokratikus Párt (HDP) felé. Bahceli kezet fogott az általa korábban hosszú időn át hazaárulónak nevezett politikusokkal. Ezután a HDP politikusai rövid időn belül engedély kaptak, hogy felkeressék Törökország legszigorúbban őrzött rabját, Abdullah Öcalant, a kurd fegyveres mozgalom történelmi vezetőjét. Ez a kézfogás több volt, mint egyszerű gesztus – mindez egy nagyszabású alku kezdete volt.

Devlet Bahceli török politikus és Erdogan elnök és egy közös kampánygyűlésen, Izmir városában, 2019. március 17-én (Fotó: MTI/EPA/Török elnöki sajtószolgálat)

Törökország délkeleti részén 15–20 millió fősre tehető kurd kisebbség él. Az időnként fellángoló függetlenségi törekvések az elmúlt évtizedekben folyamatosan súlyos konfliktusokat okoztak a török kormány és a kurdok különböző képviselői között. Évtizedek óta csendes polgárháború folyt, ami több tízezernyi életet követelt. A kurd kisebbségre a múltban gyakran tekintettek belső ellenségként, ám most történelmi megbékélés következhet.

Az 1999 óta börtönben raboskodó Öcalan 2025 februárjában egyértelmű nyilatkozatot tett, amelyben felszólította a Kurd Munkáspártot (PKK) és annak katonai tagozatát a fegyverletételre és az önfeloszlatásra. Ez a gesztus egy negyven éve tartó, tízezrek életét követelő konfliktus végét vetíti előre – ami most Erdogan politikai céljaival is egybevág.

A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) támogatói nagygyűlésen vesznek részt a délkelet-törökországi Diyabakirban 2016. március 21-én (Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)

Jogok és elismerés a hűséges támogatásért cserébe

A török gazdaság évek óta komoly kihívásokkal küszködik, ez pedig Erdogan és pártja népszerűségén is nyomot hagyott. Jelenleg országszerte tüntetések zajlanak, miután a hatóságok letartóztatták a népszerű isztambuli polgármestert, Ekrem Imamoglut – az egyedüli ellenzéki politikust, aki jó esélyekkel indult volna a következő, 2028-as török elnökválasztáson.

Erdogan merész és zseniális terve több okból is megbukhat. Ha a kurdok nem hajlandók beállni a sorba, ha a gazdaság tovább zuhan, ha a tüntetések eszkalálódnak, ha a nemzetközi helyzet háborúvá fajul, akkor a török elnök nemcsak politikai örökségét, hanem Törökország stabilitását sem tudja megvédeni.

Az alkuról kiszivárgó részletek szerint a következő hónapokban fokozatosan elindulhat egy demokratizálódási folyamat a török parlamentben, amely végső soron az alkotmány módosításához vezethet. A módosítások következtében megnyílhat az út Erdogan előtt egy újabb elnöki ciklusra, dacára annak, hogy a jelenlegi szabályok szerint 2028-ban már nem indulhatna.

Törökország vezetője nem kevesebbre játszik, mint hogy a kurdok lekenyerezésével meghosszabbítsa hatalmát. Cserébe azt kínálja nekik, amire generációk óta vágytak: elismerést, integrációt, sőt, talán még részleges önrendelkezést is.

Könnyen lehet, hogy a török társadalom egy része ezt nehezen fogja elfogadni. Dühödten utasíthatják el a kurdokkal való megbékélést a török nacionalista körökben, de a kurd politikai táboron belül is vannak, akik csak akkor hajlandók együttműködni, ha Öcalant azonnal szabadon engedik, és véget ér az ellenzék hatóságok általi zaklatása.

Erdogan török elnök és Ahmed es-Saraa ideiglenes szíriai elnök az ankarai elnöki palotában 2025. február 4-én (Fotó: MTI/EPA/Necati Savas)

Megváltoznak a régió erőviszonyai, ha összejön a terv

A kurdokkal a kiegyezés azonban nem pusztán belpolitikai alku, hanem regionálisan is óriási fordulatot jelent. Erdogan az Aszad-rezsim bukása után próbálja erőteljesen megszilárdítani a befolyását Szíriában. Jelenleg Törökország az új szír vezetés legfőbb támogatója.  Ankara már most katonai jelenlétet tart fenn Szíria területén, egyes hírek szerint pedig a török és szír hadseregek közötti tartós együttműködési megállapodás előkészítése zajlik.

Izrael nyugtalan a helyzet miatt, és magas katonai készültséget tart fenn, sőt, a kneszet egyik bizottsága szerint Törökország célja az Oszmán Birodalom helyreállítása. Annyi bizonyos, hogyha Erdogan tényleg megveti a lábát Szíriában, miközben a kurd kérdést is megoldja, akkor az egész Közel-Kelet erőegyensúlya megváltozik – és ezzel párhuzamosan nő az esélye egy török-izraeli katonai konfliktusnak is.

Kiemelt kép: Recep Tayyip Erdogan török elnök a szerbiai látogatásán tartott sajtóértekezletén. 2024. október 11-én (Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic)

Ajánljuk még