Tartalékos katonák az izraeli 8200-as elit egységből támogatták a pilótáknak a kormányhoz intézett csütörtöki nyílt levelét, amelyben
a Gázai övezetben zajló háború befejezésére és a túszok szabadon bocsátására szólítottak fel.
Pénteken közzétettek egy hasonló szellemiségű levelet, melyet több százan írtak alá.
„Támogatjuk és azonosulunk azzal az aggasztó és súlyos megállapítással, miszerint a háború jelenleg elsősorban politikai és személyes érdekeket szolgál, nem pedig biztonságiakat. A háború folytatása nem visz előre egyetlen meghirdetett célja felé sem, és az elraboltak, katonák és ártatlan civilek halálához fog vezetni” – áll a levélben.
„Aggodalommal figyeljük a tartalékos szolgálatot teljesítők kimerülését és a tartalékos behívásokra való meg nem jelenés egyre növekvő arányát, és nyugtalanítanak ennek jövőbeli következményei.
Nem tudjuk elfogadni, hogy a politikai vezetés természetesnek veszi a háború folytatását,
anélkül hogy a közvélemény számára bármiféle stratégiát vázolna fel a háborús célok elérésére”- vélekednek a levél aláírói.
„Látjuk, hogy a Hamász továbbra is uralja a Gázai övezetet, és új harcosokat toboroz, miközben a kormány nem mutat be meggyőző tervet a szervezet megbuktatására. Látjuk, hogy a túszok a Hamász alagútjaiban sínylődnek másfél év intenzív katonai nyomásgyakorlás után, amely hatalmas megterhelést jelentett a tartalékosok családjai számára, de nem sikerült teljes mértékben elérni a kiszabadításukat” – írják.
Kapcsolódó tartalom
„A kormány nem vállalt felelősséget a katasztrófáért, és nem ismeri el, hogy nincs a kezében sem terv, sem megoldás a válságra – különösen nem katonai eszközökkel, amint az az elmúlt másfél évben bebizonyosodott” – tették hozzá.
„Állítsák le a harcokat, és hozzák haza a túszokat – most!
Minden múló nap veszélyezteti az életüket, minden újabb pillanatnyi habozás szégyen” – zárták soraikat.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök élesen bírálta a levél aláírót, „maroknyi nyugdíjasnak, kártékony gaznak” nevezte őket. Üzenetét az X-en, a hivatalos miniszterelnöki fiókban is közzétette.
„Ezeket a leveleket nem a hős katonáink nevében írták. Ezeket egy kis csoportnyi dudva, gyomnövények írták, akiket külföldről finanszírozott szervezetek irányítanak, amelyeknek egyetlen célja, hogy megbuktassák a jobboldali kormányt” – írta Benjámin Netanjahu.
„Ez nem tömeghullám. Ez nem mozgalom. Ez egy kis, hangos, anarchista, valóságtól elszakadt nyugdíjas csoport
– akiknek nagy része évek óta nem szolgál már. Ezek a gyomok megpróbálják gyengíteni Izrael államot és a hadsereget, és arra bátorítják ellenségeinket, hogy ártsanak nekünk” – tette hozzá az izraeli miniszterelnök.
A kiemelt kép illusztráció – MTI/EPA/Abir Szultan











