Az Országgyűlés a múlt hónapban fogadott el egy törvényt, amely a gyermekvédelemi szempontokat előtérbe helyezve a jövőben nem engedélyezi a Pride felvonuláshoz hasonló demonstrációkat. A tilalom ellenére az idei budapesti felvonulására nemcsak hazai civilek és aktivisták készülnek, hanem több nyugat-európai EP-képviselő is jelezte részvételi szándékát, köztük az európai genderlobbi egyik legbefolyásosabb arca, Marc Angel luxemburgi politikus, európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament alelnöke.
A szocialista Angel a társelnöke az Európai Parlament informális LMBTQI+ csoportjának, amely közel 100 EP-képviselőt tömörít. A szexuális kisebbségek érdekeit képviselő csoport az Európai Parlament 28 informális képviselői csoportja közül az egyik legnagyobb. A csoport deklarált legfontosabb célja, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszexuális, queer és egyéb szexuális kisebbséghez tartozó emberek alapvető jogait védjék, sőt szélesítsék.
A lobbicsoport egyetlen magyar tagja Dobrev Klára EP-képviselő, de olyan nevek is színesítik a tagok listáját, mint Daniel Freund német EP-képviselő, aki az Európai Parlamentben az egyik legaktívabb képviselő, ha Magyarország támadásáról van szó.
„Alig várom, hogy Budapestre utazzak” – nyilatkozta a lobbicsoport elnöke, Marc Angel, aki szándékával nincs egyedül.
További EP-képviselők is jelezték részvételi szándékukat a törvénybe ütköző Budapest Pride felvonuláson. Az eddig felmerült nevek kivétel nélkül mind tagjai a lobbicsoportjának. A tervezett budapesti demonstráción való részvételét jelentette be, Elio Di Rupo (S&D), Kathleen Van Brempt (S&D), Saskia Bricmont (Zöldek), Sara Matthieu (Zöldek) és Hilde Vautmans (Renew). Csatlakozásuk szimbolikus jelentőségű, hiszen az Európai Parlamentben egyre élesebbé válik a törésvonal a progresszív és konzervatív frakciók között a magyarországi jogállamiság és alapjogok kérdésében.
Az utazás nem csupán személyes elköteleződést tükröz, hanem nyílt politikai üzenetet is hordoz. Azt üzeni, hogy az Európai Unió egyes politikai csoportjai nyílt konfrontációt vállalnak a magyar törvényekkel, ha azok nem egyeznek az ő társadalompolitikai irányvonalukkal.
Michael McGrath, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa aggodalmát fejezte ki a magyar civil társadalmat és sajtószabadságot érintő „egyre súlyosbodó korlátozások” miatt, és kilátásba helyezte az esetleges jogi lépéseket is.
Marc Angel luxemburgi szocialista képviselõ felszólal az Európai Parlament (EP) strasbourgi üléstermében 2023. január 18-án. – MTI/EPA/Julien WarnandAngel szerint a Pride betiltása nemcsak provokatív, hanem szándékosan megalázó intézkedés, melynek célja az LMBTQ+ közösség „túszul ejtése” a politikai játszmákban. „A gyülekezés szabadságát nyíltan támadják hamis indokokkal” – jelentette ki. Egyúttal üzenetet is küldött a magyarországi érintetteknek: „Nem vagytok egyedül. Ha a kormány nyomást gyakorol rátok, mi kiállunk mellettetek.”
A kérdés május 27-én napirendre kerül az Európai Tanács Általános Ügyek Bizottságának ülésén is, ahol a magyarországi jogállamiság állapota kerül terítékre.
Kiemelt kép: Marc Angel luxemburgi szocialista Fotó: Fotó: Instagram/Marc Angel











