Az állatkert 150 éves történetében először jöttek világra Santa Cruz-i galápagosi óriásteknősök. Összesen négy kisteknős bújt ki a tojásokból, mindegyik nőstény. Az utódok nagy segítséget jelenthetnek a ritka alfaj megóvásában – számolt be a IFL Science.
Kapcsolódó tartalom
A galápagosi óriásteknős ezen alfaja súlyosan veszélyeztetett.
„Jelentős mérföldkő ez a philadelphiai állatkert történetében, örömmel osztjuk meg a hírt a városunkkal, a régióval és az egész világgal” – mondta az intézmény igazgatója, Jo-Elle Mogerman.
A teknőspár
Mommy és Abrazzo legalább százévesek, és az állatkert legidősebb lakói.
A nőstény esete egyedülálló, hiszen ennél az alfajnál nem tudnak még egy olyan példányról, ami ilyen idős korában rakott volna először tojásokat. A szakemberek abban bíznak, hogy ezek az utódok megalapozzák a későbbi állományt. A kisteknősök az óriásteknős-program keretében keltek ki.
Összesen 16 tojást rakott Mommy.
Az első állat február végén bújt ki a tojásból, azóta még három kisteknős jött a világra. Az állatkert személyzete abban bízik, hogy a többi tojásból is hamarosan újabb teknősök jönnek világra. A fajnál a keltetési hőmérséklet határozza meg a nemet.
Kapcsolódó tartalom
A Santa Cruz-i galápagosi óriásteknős veszélyeztetett faj, az élőhelyeik elvesztése mellett az invazív fajok elterjedése és az emberekkel való konfliktusok is negatívan befolyásolják a szaporodásukat.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen)











