Donald Trump megkapta az engedélyt, több mint kétszáz éves háborús törvény lépett életbe

| Szerző: Szatmári Noémi
Egy 18. századi hadi törvény alapján márciusban mintegy 260, bűncselekménnyel gyanúsított venezuelai bandatagot deportáltak az Egyesült Államokból Salvadorba. Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn hivatalosan is engedélyezte, hogy a Trump-adminisztráció az 1798-as, idegen ellenségekről szóló rendeletet alkalmazza. Az ítélet szerint a Trump-adminisztrációnak biztosítania kell, hogy az érintettek még a deportálásuk előtt tisztességes eljárást kapjanak.

Az Egyesült Államokból márciusban mintegy 260 veszélyesnek tartott venezuelai bandatagot szállítottak el repülővel Salvadorba egy 18. századi törvényre hivatkozva. Donald Trump amerikai elnök megszálló erőnek nevezte a Tren de Aragua bűnszervezetet.

A fehér házi tisztségviselők megerősítették, hogy a kitoloncolásban csak azok a salvadori és venezuelai állampolgárok érintettek, akiket bűncselekmény miatt már elítéltek, vagy bírósági eljárás zajlik ellenük. Az intézkedés jogszerűségét egy washingtoni szövetségi bíró továbbra is vitatta, és a hasonló toloncjáratok közlekedését átmeneti időre megtiltotta.

A legfelsőbb bíróság hétfőn engedélyezte, hogy a több mint kétszáz éves hadi törvényt alkalmazásával kiutasíthassák a venezuelai bevándorlókat. Az ítélet szerint a Trump-adminisztrációnak biztosítania kell, hogy az érintettek még a deportálásuk előtt tisztességes eljárást kapjanak – írja a The Associated Press.

Az Egyesült Államok 1798-as külföldi ellenségeiről szóló törvényét utoljára a második világháború idején alkalmazták.

Donald Trump közösségi oldalán üdvözölte a döntést. Az amerikai elnök szerint a legfelsőbb bíróság kiállt a jogállamiság mellett, lehetővé téve, hogy az Egyesült Államok megvédje a határait. „Egy nagyszerű nap az igazságszolgáltatásnak Amerikában!” – írta Donald Trump az általa alapított Truth Social médiaplatformon

Az amerikai belbiztonsági minisztérium többek között a határbiztonságért, az illegális bevándorlók felkutatásáért és kitoloncolásáért is felel. A tárca közleménye szerint március közepén közölt adatai szerint az új adminisztráció hivatalba lépését követő 50 napban a bevándorlási hatóságok 32 809 letartóztatást hajtottak végre. Több mint 14 ezer elítélt bűnözőt és csaknem tízezer olyan illegális bevándorlót vettek őrizetbe, aki ellen bűncselekmény miatt eljárás zajlik. A letartóztatások 1155 bandatagot érintettek.

Kiemelt kép: Az Egyesült Államokból kitoloncolt és repülőgéppel hazaszállított illegális bevándorlók megérkeznek a caracasi Simon Bolivar repülőtérre 2025. február 10-én (Fotó: MTI/EPA-EFE/Miguel Gutiérrez)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még