Szijjártó Péter és Benjámin Netanjahu munkareggelijén a biztonság kérdése volt terítéken

| Szerző: Dóka Boglárka
Magyarország és Izrael a jövőbeli együttműködés fontos pilléreinek tekinti a fizikai és a digitális biztonságot, ezekre építve kívánja fejleszteni a két ország a gazdasági kapcsolatait – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.

A tárcavezető az izraeli miniszterelnökkel folytatott munkareggelijét megelőzően köszönetet mondott Benjámin Netanjahunak, amiért beleegyezett a találkozóba a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében fontos szerepet játszó két magyar vállalat vezetőivel is.

Hangsúlyozta, hogy napjainkban nem garantált sem a Közel-Kelet, sem Közép-Európa biztonsága, ezért Magyarországnak és Izraelnek is folyamatosan dolgoznia kell az állampolgárai biztonságának javításán.

Rámutatott, hogy ez a jelenlegi korban jellemzően technológiai kihívás, a biztonságnak ugyanis van egy nagyon fontos digitális aspektusa is a fizikai mellett.

„És ahhoz, hogy képesek legyünk garantálni saját nemzetünk biztonságát, a technológia szempontjából mindig a csúcson kell lennünk, az élen kell járnunk” – fogalmazott.

Szijjártó Péter ezután leszögezte, hogy ennek megfelelően a két ország a fizikai és a digitális biztonságot a jövőbeli együttműködés rendkívül fontos pillérének tekinti.

„Szeretnénk erre a két pillérre építeni, amikor gazdasági kapcsolataink fejlesztéséről van szó” – emelte ki.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos találkozóján a NATO brüsszeli székházában 2024. december 3-án (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még