Alekszandar Karadakoszkit a baleset óta Litvániában ápolták.
Az észak-macedóniai Kocsaniban március 16-án hajnalban gyulladt ki az egyik szórakozóhely. A tűzben mind ez idáig 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a szórakozóhelyen számos szabálytalanságot észleltek,
az épületben csak két tűzoltókészülék volt, a vészkijárat be volt zárva, egy hátsó ajtó szintén, és belülről nem volt kilincs. Az egész épület tele volt gyúlékony anyagokkal, emellett engedély nélkül használtak pirotechnikai eszközöket zárt térben.
A belügyminiszter közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését „a lefizetések és a korrupció” tették lehetővé. Hozzátette: a korábbi hasonló esetekkel ellentétben, ebben az esetben minden felelőst meg fognak nevezni, és mindenkit felelősségre fognak vonni.
Az üggyel összefüggésben
letartóztatták Kocsani korábbi polgármestereit, de a koncert főszervezőjét is,
aki a belügyi tárca vezetője szerint közvetlen módon tehető felelőssé a tragédiáért, míg a 34 gyanúsított között szerepel egy korábbi illetékes államtitkár, valamint a védelemért felelős igazgatóság korábbi vezetője és néhány munkatársa, illetve hét rendőr is.
Hrisztijan Mickoszki miniszterelnök leszögezte: mindazok, akiknek bármilyen módon is részük volt abban, ami történt, felelni fognak, függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartoznak, milyen nemzetiségűek vagy milyen vallásúak. „Mindenki, akinek a felelősségét megállapítják, felelni fog” – mondta.
Kiemelt kép: Gyászolók a diszkótûz áldozatainak temetési szertartásán az észak-macedóniai Kocsaniban 2025. március 20-án. A tûz március 16-ra virradó éjjelen ütött ki Kocsani város egyik szórakozóhelyén. A szerencsétlenségben 59 ember meghalt, és legalább 155-en megsérültek.
MTI/EPA/ANA-MPA/Achileas Chiras











