„Felszólítjuk a nemzetközi közösséget, hogy utasítson el minden olyan kísérletet, amely az orosz és fehérorosz állampolgárok sportban való jelenlétének normalizálására irányul, amíg az Ukrajna elleni háború folytatódik” – nyilatkozta Jurij Muzyka, Ukrajna sportminiszter-helyettese a Politico című amerikai lapnak.
Kijev tiltakozását az váltotta ki, hogy a NOB következő elnöke kijelentette:
nem fogja kategorikusan kitiltani az országokat a játékokról a nemzetközi konfliktusok miatt.
Mint arról a távirati iroda is beszámolt, a zimbabwei Kirsty Coventryt március 20-án választották meg a NOB elnökének a szervezet 144. kongresszusán, a görögországi Costa Navarinóban. A 200 méteres hátúszás 2004-es és 2008-as ötkarikás bajnoka, Zimbabwe sportminisztere lesz az első női és egyben az első afrikai elnöke is az ötkarikás szervezetnek.

Új NOB-elnökként Kirsty Coventry június 24-én kezdi munkáját, Thomas Bachot váltja ezen a poszton.
Árnyaltabb szemlélet
„Azt hiszem, minden helyzetet figyelembe kell venni” – mondta Kirsty Coventry a Sky Newsnak adott, pénteken közzétett interjúban. Coventry munkacsoportot állítana fel, amely az eltiltott orosz sportolók ügyét is megvizsgálhatná.
„Az Orosz Föderációban a sport az állami politika része, nincs autonómiája, a sportolók és a tisztviselők pedig az állami propagandagépezet részei” – így érvelt az orosz sportolók kitiltásának meghosszabbítása mellett Jurij Muzyka, hozzátéve, hogy Kijev továbbra is rendíthetetlenül támogatja a tiltást.
A következő nyári olimpiai játékokat 2028-ban Los Angelesben, a következő téli olimpiát pedig 2026 februárjában Milánóban, Cortina d’Ampezzóban, valamint Lombardia és Északkelet-Olaszország különböző helyszínein rendezik meg.
Kiemelt kép: Az aranyérmes Marija Laszickene, az orosz Ooimpiai csapat tagja a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia női magasugrásának eredményhirdetésén az Olimpiai Stadionban 2021. augusztus 7-én (Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon)