Könnyek között tagadta a vádakat a dél-koreai sztár az elhunyt színésznővel kapcsolatos botrányban

| Szerző: Kaiser László

Kim Soo Hyun, Dél-Korea egyik legismertebb színésze először szólalt meg nyilvánosan arról a botrányról, amely hónapok óta uralja a koreai médiát. A vádak szerint a színész romantikus kapcsolatot folytatott a fiatalon elhunyt Kim Sae-ron színésznővel, már akkor is, amikor a lány kiskorú volt. Kim Soo Hyun most könnyek közt tagadta ezt egy sajtótájékoztatón.

A 37 éves színész hétfőn, egy sajtótájékoztatón tagadta a vele szemben megfogalmazott vádakat. Könnyek között elmondta: az igaz, hogy korábban valóban kapcsolatban álltak, de a viszony csak akkor kezdődött, amikor mindketten már felnőttek voltak – írja a CNN.

„Bár mindketten színészek voltunk, egy teljesen hétköznapi párt alkottunk. Voltak érzéseink egymás iránt, de végül különváltak útjaink. Utána már ritkán tartottuk a kapcsolatot”

– mondta.

A vádakat egy politikai témákkal foglalkozó YouTube-csatorna tette közzé márciusban, ami gyorsan nagy visszhangot váltott ki az interneten. Kim Soo Hyun ügynöksége, a Goldmedalist, jogi lépéseket tett több érintett fél ellen – köztük a csatorna és Kim Sae-ron családja ellen –, rágalmazás és a személyiségi jogok megsértése miatt.

Kim Sae-ron idén februárban hunyt el, 24 éves korában. A színésznő két évvel korábban, 2022-ben egy ittas vezetés miatti baleset következtében visszavonult a nyilvánosságtól. 2023-ban a bíróság pénzbüntetést szabott ki rá, de börtönbüntetést nem kapott. A halála körülményeit még mindig vizsgálja a rendőrség, de idegenkezűségre utaló jelet eddig nem találtak.

Bár Kim Soo Hyun ügynöksége és több másik forrás is megerősítette, hogy a színész és Kim Sae-ron kapcsolata csak felnőttkorukban kezdődött, ennek ellenére a híresztelések miatt a színész komoly  következményekkel nézett szembe. A Prada divatmárka és a koreai kozmetikai cég, a Dinto is megszüntette a vele való együttműködését.

Kim Soo Hyun az A csillagok szerelmese, a Rendben leszünk és a Netflixen futó Queen of Tears sorozatokkal vált híressé. A sajtótájékoztatón elmondta: azért hallgatott eddig, mert félt, hogy a vádak árthatnak legújabb sorozatának sikerének.

„Ha emiatt gyávának vagy önzőnek tartanak, elfogadom”

– jelentette ki Kim Soo Hyun, majd azt is hozzátette, hogy az interneten terjedő üzenetváltások – amelyeket közte és Kim Sae-ron közöttinek állítanak be – sok esetben hamisítványok.

Kiemelt kép: Kim Soo-Hyun (Fotó:  Han Myung-Gu/WireImage/Getty Images)

Ajánljuk még