Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn rendelte el, hogy 160 ezer új sorköteles katonával bővítsék az orosz hadsereget – írja a The Moscow Times.
A besorozás április 1. és július 15. között tart, a korábbi évekhez képest minimálisan nagyobb létszámemelkedéssel.
Az ukrajnai háború kitörésének évében, 2022-ben 134 500 orosz állampolgárt hívtak be sorkatonának, míg tavaly már 150 ezer főt.
Az orosz hírportál szerint Vlagyimir Putyin azt is elrendelte, hogy az orosz haderőt 2026-ig másfél millióra kell bővíteni, ami nagyjából 180 000 új katonát jelent. Oroszországban kétévente tartanak sorozást, ami a 18 és 30 év közötti férfiakat érinti kötelezően.
A Kreml szerint a sorozás semmilyen módon nem kapcsolódik az ukrajnai háborúhoz.
Hozzátették, hogy az orosz védelmi minisztérium is ragaszkodik ahhoz, hogy ne a hadköteleseket küldjék az ukrajnai frontra harcolni, ők rendszerint a hátországban teljesítenek szolgálatot. Az elmúlt években Oroszország több százezer szerződéses katonát is toborzott az ukrajnai háborúba, magas fizetéseket és kiemelkedő bónuszokat kínálva.
Vlagyimir Putyin tavaly januárban rendelte el a sorkötelezettség felső korhatárának emelését, 27-ről 30 évre. Az orosz hadsereg több sikeres támadást is végrehajtott az ukrajnai háborúban, ami rengeteg áldozattal járt – írja az Euronews. Az Egyesült Királyság tavaly decemberi adatai szerint Moszkva több mint 768 ezer orosz katonát veszíthetett el az ukrajnai háború 2022. februári kezdete óta. A becslés a halottakat, a sebesülteket, az eltűnteket és a fogságba esetteket is magában foglalja.
Donald Trump bízik Putyin béketörekvésében
Mint írtuk, Donald Trump az elmúlt hétvégén egy interjúban bírálta Vlagyimir Putyint. Az amerikai elnök az orosz kőolajat terhelő úgynevezett másodlagos vámokat is kilátásba helyezte. Szavai szerint az intézkedéshez akkor lépne életbe, ha úgy látná, hogy a háborút lezáró békemegállapodás az orosz elnök hozzáállása miatt meghiúsul.
Kapcsolódó tartalom
Az amerikai elnök hétfőn újságírói kérdésekre hangsúlyozta, hogy azt akarja látni, hogy Vlagyimir Putyin megállapodik a háború befejezéséről, ami az emberek életét is megkíméli. Trump szerint hetente mintegy 2500 orosz és ukrán katona hal meg a háborúban, aminek szeretne véget vetni. Reményét fejezte ki, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnök is tartja magát a háború lezárásának szándékához.
Az amerikai elnök úgy látja, hogy Vlagyimir Putyin tartani fogja magát az ukrajnai háború lezárásról szóló ígéretéhez.
Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök (Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Makszim Semetov)