Az aktivisták egyebek között New Jersey, Massachusetts, Connecticut, Maryland, New York, California állam több helyszínén, valamint a nagyvárosok közül Seattle-ben, Chicagóban, és a fővárosban, Washingtonban jelentek meg táblákkal az autószalonok előtt, néhol több százan, másutt néhány tucatnyian.
Az összehangolt tiltakozás szervezői a Tesla Rajtaütés Napjaként (Tesla’s Takdown Day) hirdették meg az akciót, és szándékuk szerint nemzetközivé akarták tenni. A tüntetők Elon Musk kormányzati szerepvállalásának lezárását követelték, és az elektromosautó-márka elleni bojkottra szólítottak fel.
A sajtójelentések szerint a tiltakozások ezúttal többnyire békések voltak.
Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok több mint 10 államában zajlottak esetenként erőszakos akciók, jórészt Tesla kereskedéseknél. Egy helyen Tesla töltőállomást gyújtottak fel, és több olyan esetet is rögzítettek a járművek beépített kamerái, amikor a parkoló gépkocsit rongálták meg magánszemélyek. Las Vegas-ban egy Tesla kereskedésnél a tiltakozók lőfegyverből nyitottak tüzet, és gyújtóbombát dobtak egy kereskedésre, több autót teljesen megsemmisítve.
Több helyen sikerült őrizetbe venni gyanúsítottakat, akik ellen Donald Trump elnök és Pam Bondi igazságügyi miniszter, aki egyben szövetségi főügyész is, a legszigorúbb felelősségre vonást helyezte kilátásba. A miniszter előzőleg belföldi terrorcselekménynek minősítette a Tesla elleni erőszakhullámot.
Kapcsolódó tartalom
Fegyveres támadás és gyújtogatás történt egy Tesla-központban
Fegyveres támadás és gyújtogatás történt egy Tesla-központban
Elon Musk elnöki tanácsadói szerepben dolgozik Donald Trump adminisztrációjában, és vezetője a kormányzati hatékonyság javításán dolgozó szakértői csoportnak (Department of Government Efficiency – DOGE).
Kiemelt kép: Elon Musk milliárdos üzletember, a Tesla Motors elektromosjármű-gyártó vezetője ellen tüntetnek a Tesla egyik londoni bemutatószalonja előtt 2025. március 29-én. Világszerte számos országban tüntettek Musk ellen és a Tesla bojkottjára szólították fel az embereket (Fotó: MTI/EPA/Andy Rain)