A Handelsblatt Research kutatóintézet (HRI) az idén 0,1 százalékos GDP-csökkenést prognosztizál Németországban. A koalícióra törekvő CDU/CSU és az SPD növekedésfinanszírozási tervei nem alkalmasak a német gazdaság növekedési pályára állítására.
„A jószándék nem elegendő” – kommentálta a Handelsblatt vezető közgazdásza, Bert Rürup a feltehetően következő német kormány szerinte elsősorban a német gazdaság strukturális problémáinak a kezelésére összpontosító pénzügyi csomagját. „Ez rövid távon kissé serkentheti a gazdasági növekedést, de nem fogja megfordítani a termelési potenciál markáns csökkenését” – mondta Rürup.
Ezzel együtt a Handelsblatt jövőre már 0,9 százalékos GDP-növekedésre számít Németországban. 2022 óta ez lenne az első alkalom, hogy nő a németek GDP-je.
A HRI feltételezi, hogy a tervezett új juttatások a reálbérek további enyhe emelkedésével együtt biztosítják, hogy a magánfogyasztás 2025-ben és 2026-ban meglehetősen erőteljesen, 0,7, illetve 1,5 százalékkal növekedjen. Mindazonáltal ez az összeg több ember között oszlik majd meg, tekintettel a népesség jelentős növekedésére. A munkanélküliség növekedése kezdetben tovább folytatódik. A HRI szerint az idén átlagosan hárommillió lesz a regisztrált munkanélküliek száma, ami 2026-ra 3,14 millióra emelkedik. Ez lenne a legmagasabb szám 2010, a pénzügyi válságot követő év óta.
Nőtt a munkanélküliség Németországban márciusban
A szezonálisa kiigazított munkanélküliségi ráta 6,3 százalékra nőtt a februári 6,2 százalékról. Elemzők a februárival megegyező, 6,2 százalékos rátával számoltak. Egy éve márciusban 5,9 százalék volt a munkanélküliség.
A jelentés szerint a munkanélküliek száma márciusban az előző haviról 26 ezerrel, 2,922 millióra nőtt, ami az egy évvel korábbit 203 ezerrel haladta meg. Szakértők szerényebb, 10 ezer fős márciusi növekedésre számítottak. Németországban a munkanélküliek száma az elmúlt tíz évben nem haladta meg a hárommilliót.
Kiemelt kép: Friedrich Merz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje. Pártja, a CDU/CSU végzett az első helyen a február 23-ai előre hozott német szövetségi választásokon, a várakozások szerint ugyanakkor nagykoalíciós kormányzásra készülhet a szociáldemokratákkal, Merz még húsvét előtt szeretné megalakítani az új német kormányt (Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke)











