Először ülésezett együtt az új Bundestag, az AfD megduplázta parlamenti frakcióját

| Szerző: Szatmári Noémi
Megalakult kedden az új Bundestag, ahol Julia Klöcknert, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusát választották házelnökké. Jelentős változás, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) megkétszerezte parlamenti frakcióját, így a legerősebb ellenzéki frakcióként szólalhatnak majd fel. Friedrich Merz, Németország leendő kancellárja bízik benne, hogy még húsvét előtt kormányt alakíthat.

Kedden tartotta első ülését a 21. Bundestag, amely a választások utáni harmincadik napon alakult meg. A 630 fős német parlamentben 230 új képviselő kapott helyet – számolt be róla a The Guardian. 

A radikális jobboldalinak nevezett Alternatíva Németországért (AfD) történetének legjobb választási eredményét érte el, és

az új Bundestag legerősebb ellenzéki frakciója lett. A párt csaknem megduplázta parlamenti képviselőinek számát,

amely a korábbi 83-ról 152 főre emelkedett. Az adózás és a migráció terén fennálló kulcsfontosságú nézeteltérések valószínűleg meghatározzák majd a Friedrich Merz vezette új koalíciós kormányt.

Az új német parlamentben körülbelül százzal kevesebb képviselő van, mint az előzőben.

A legfiatalabb tagja a 24 éves Luke Hoss (Baloldal, Die Linke), míg a legidősebb a 84 éves Alexander Gauland (AfD).

Az előző Bundestag összetételéhez képest kevesebb nő kapott mandátumot. A nemek közötti egyenlőtlenség a Zöldeknél a legalacsonyabb, ahol a női képviselők 61,2 százalékot tesznek ki.

Friedrich Merz, Németország leendő kancellárja bízik benne, hogy még húsvét előtt kormányt alakíthat. A választások győztesének, a CDU/CSU-nak még pártszövetségre kell lépnie, amely – a koalíciós tárgyalásokat tekintve – várhatóan a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) történik meg.

Kedden tartotta első ülését az új Bundestag (Fotó: hirado.hu)

A Bundestag egyértelmű többséggel választotta meg elnökének Julia Klöcknert, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusát. Az egykori agrárminiszter 382 igen, 204 nem és 31 tartózkodó szavazatot kapott – számolt be róla a Tagesschau.

Julia Klöckner megválasztása után megköszönte a bizalmat, majd hozzátette, hogy pártatlanul, nyugodtan és habozás nélkül szeretné ellátni a feladatait.

A politikus házelnökként tartott első beszédében hangsúlyozta, hogy: „A szabad demokráciánk nem tekinthető magától értetődőnek. (…)

Tekintettel az országunk előtt álló kihívásokra, mindannyiunknak újra kell gondolni a párbeszédünk stílusát.

Legyünk felkészültek arra, hogy meghallgatjuk a másik embert, és hogy meg akarjuk érteni az indítékait, még akkor is, ha esetleg nem osztjuk őket.”

Az 52 éves politikus 2018 és 2021 között a negyedik Merkel-kormány agrárminisztere volt.

Kiemelt kép: Friedrich Merz leendő kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke és frakcióvezetője és Julia Klöckner, a CDU kincstárnoka az új összetételű német parlament alakuló ülésén Berlinben 2025. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke)

Ajánljuk még