Ezt Szergej Sojgu mondta el pénteken Phenjanban újságíróknak.
„Megvizsgáltuk azon döntések végrehajtásának eredményeit, amelyek a két látogatás, Kim Dzsongün elvtárs oroszországi és az orosz elnök phenjani látogatása eredményeként születtek” – nyilatkozott a volt orosz védelmi miniszter.
Elmondta, hogy a megbeszéléseken egyebek között szó volt „a kommunikációról és a párbeszéd megkezdéséről az Egyesült Államokkal, mindarról, ami Ukrajnában történik”, valamint „sok más kérdésről, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a különböző régiók és különösen a Koreai-félsziget biztonságának kérdéséhez.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Az észak-koreai kormány felvételén Pak Csungcson, az észak-koreai állampárt, a Koreai Munkapárt titkára fogadja Szergej Sojgut, az Orosz Biztonsági Tanács titkárát a phenjani nemzteközi rülőtéren 2025. március 21-én (Fotó: MTI/AP/KCNA/Észak-koreai kormány)











