Donald Trump elnök határozottan tagadta ezeket az állításokat, mondván: Kínát még csak meg sem említették, és nem is beszéltek róla. Musk maga is felháborodottan reagált, és
vádemelést követelt azok ellen a tisztviselők ellen, akik szerinte „rosszindulatúan hamis információkat” szivárogtattak ki a New York Timesnak.
A Pentagon-látogatás azonban még így is szokatlan eseménynek számított, mivel Musk vállalatai, a Tesla és a SpaceX jelentős védelmi szerződéseket kötöttek az amerikai kormánnyal.
Az NBC News és a Politico arról számolt be, hogy a találkozón nem kerültek szóba titkos információk.
Egy névtelen amerikai tisztviselő azonban a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy a tájékoztató több témát is érintett, köztük Kínát is.
Pete Hegseth védelmi miniszter az X-en közzétett bejegyzésében szintén cáfolta a New York Times értesüléseit, kijelentve, hogy a találkozó célja az innováció, a hatékonyság és az intelligensebb termelés volt.
Trump a találkozóval kapcsolatos újságírói kérdésre így válaszolt: „Nem akarunk háborút Kínával, de ha mégis így lenne, akkor fel vagyunk készülve rá. De nem akarom megmutatni a tervet senkinek.”
A találkozó pontos részletei továbbra is tisztázatlanok, miközben Musk és a Pentagon kapcsolata egyre nagyobb figyelmet kap.
Kiemelt kép: Elon Musk (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Allison Robbert)