A lengyel-magyar barátság napja alkalmából rendezett kaposvári elnöki találkozó során tartott sajtókonferencián Andrzej Duda elmondta: Sulyok Tamással osztják azt a reményt, hogy
az ukrajnai háború rövidesen, igazságos békével ér véget.
A lengyel elnök hangsúlyozta, hogy számára a tartós béke a fontos, olyan, amely biztosítja egyfelől a szuverén, független, valóban demokratikus ukrán állam létezését, másfelől pedig garantálja a közép-európai térség biztonságát.
Kiemelt kép: Andrzej Duda lengyel államfős és Sulyok Tamás köztársasági elnök sajtónyilatkozatot tesz a plenáris tárgyalás után (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)











