Bíróság elé állítanak egy 81 éves francia vadászt, mert lelőtte a rátámadó védett medvét

| Szerző: Kertész Ákos
Egy 81 éves francia vadász bíróság elé került, amiért lelőtt egy rá támadó barnamedvét, amely védett fajnak számít a Franciaországot és Spanyolországot elválasztó Pireneusokban.

André Rives még 2021. november 20-án vett részt egy vaddisznóvadászaton, ami alatt két medvebocs és a Caramelles névre keresztelt anyjuk bukkant elő az erdőből. Utóbbi medve rárontott, majd több méteren át vonszolta, mire a vadász lelőtte és megölte az állatot – írja a The Guardian.

Rives a támadás során lábsérüléseket szenvedett, és sokkos állapotba került. Egy vadásztársa elállította a vérzést, mielőtt helikopterrel kórházba szállították volna.

A nyomozás szerint a medvét egy engedélyezett vadászterülettől 400 méterre lőtték le. Az ügy nagy felháborodást váltott ki Ariège megyében, ahol a vadászok tüntetéseket tartottak Rives támogatására.

A francia vadász úgy emlékezett vissza a történtekre a bíróságon, hogy először a medvebocsokat látta meg.  „Csodálattal néztem őket. Megpróbáltam minél kisebbnek látszani. Aztán az anyjuk észrevett. Összenéztünk, és rám rontott.”

Azt állította, nem volt más választása, mint lőni.

„Megragadta a bal combomat, bepánikoltam és elsütöttem a fegyvert. Visszahúzódott, de morgott, majd megkerült, és beleharapott a jobb vádlimba. Elestem, és ő a lábamat marcangolta”

– mondta, majd hozzátette: „Újratöltöttem a puskámat, és lőttem.”

Jean-Luc Fernandez, egy helyi vadászegyesület elnöke feltette a kérdést:

„Hagynia kellett volna, hogy a medve széttépje? Nem, megmentette a saját életét.”

A vadászok azt is kifogásolták, hogy a rezervátum határai nem voltak megfelelően kijelölve. Elmondásuk szerint a tárgyaláson bemutatott fényképeken is alig látható jelzéseket mutattak. Az állatvédők azonban vitatják az önvédelemre hivatkozást.

„Mennyire lehet szükséghelyzetre hivatkozni, ha valaki szabályszegések sorozata után lőtte le a medvét?” – tette fel a kérdést Alain Reynes, a Pays de l’ours medvevédelmi egyesület tagja.

A környezetvédők szerint a barnamedvék kulcsszerepet játszanak a Pireneusok törékeny ökoszisztémájának fenntartásában, amelyet az emberi tevékenység és a klímaváltozás is veszélyeztet. A 2023-as becslések szerint több mint 80 barnamedve él a Pireneusokban. A medvék korábban majdnem teljesen eltűntek a hegységből, ezért Franciaország az 1990-es években újratelepítési programot indított, és Szlovéniából hozott be példányokat. A medvék jelenléte azonban növekvő feszültségeket okoz a gazdák körében, mivel veszélyt jelentenek az állatállományra.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még