Milos Vucevic miniszterelnök január 28-án nyújtotta be a lemondását. Akkor azt mondta, kormányfőként ezzel kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez. Az általa vezetett kormány még 2024. május 2-án alakult meg.
Ana Brnabic házelnök megköszönte a miniszterelnök munkáját, majd lezárta a parlament tavaszi ülésszakának első ülését, amely március 4-én kezdődött, és amelynek napirendjén 70 pont szerepelt.
Egyelőre nem lehet tudni, kit kér fel kormányalakításra Aleksandar Vucic, mivel a köztársasági elnök eddig személyi kérdésekről nem beszélt.
Az államfő az utóbbi napokban többször is felhívta a figyelmet arra, hogy ha a megszabott határidőn belül nem sikerül megválasztani az új kormányt, akkor előre hozott választást kell tartani, amelynek a várható időpontja június 8. lenne.
Kiemelt kép: Milos Vucevic szerb miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Belgrádban 2025. január 28-án, amelyen bejelentette lemondását (Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic)