Joe Biden korábbi amerikai elnök tavaly elrendelte nemzetbiztonsági csapata számára, hogy alakítsanak munkacsoportokat az ügy nyomon követésére, mivel az amerikai hírszerzés figyelmeztette, hogy Oroszország fokozza a Nyugat ellen indított árnyékháborút. A tervet a volt elnök nemzetbiztonsági tanácsa (NSC) irányította, és legalább hét nemzetbiztonsági ügynökség működött együtt európai szövetségesekkel a nyugati országok és az Egyesült Államok ellen irányuló összeesküvések megakadályozása érdekében – mondták el hét, az említett nemzetbiztonsági munkacsoportokban részt vevő jelenlegi és korábbi tisztviselő a Reutersnek.
Kapcsolódó tartalom
Donald Trump elnök beiktatása előtt Biden tisztviselők tájékoztatták a hivatalba lépő kormányát az erőfeszítésekről, és arra biztatták, hogy folytassák Oroszország hibrid hadviselési kampányának nyomon követését. A tisztviselők azonban azt állítják, hogy
Trump január 20-i hivatalba lépése óta azonban a munka nagy része megállt.
A nemzetbiztonsági tanács és az európai nemzetbiztonsági tisztviselők közötti rendszeres találkozók elmaradtak, és az NSC is megszüntette a hivatalos együttműködést az amerikai ügynökségek, így az FBI, a belbiztonsági minisztérium és a külügyminisztérium között – mondták el a jelenlegi és volt tisztviselők. A Reuters nem tudja, hogy az elnök elrendelte-e az adminisztráció számára az összes munkálat leállítását, vagy hogy az ügynökségek továbbra is dolgoznak-e további munkatársak felvételén, illetve hoznak-e saját politikai döntéseket a Fehér Ház nélkül.
Néhány, a munkacsoportokban részt vevő tisztviselő aggodalmát fejezte ki, hogy a Trump-adminisztráció nem helyez elég prioritást az ügyre a hírszerzési figyelmeztetések ellenére.
Az FBI múlt hónapban leállította azt az erőfeszítést, amely az amerikai választásokkal kapcsolatos külföldi beavatkozásokat, köztük Oroszországét próbálta ellensúlyozni, és szabadságra küldte azokat, akik a belbiztonsági minisztériumban dolgoztak ezen az ügyön. Emellett az igazságügyi minisztérium is feloszlatott egy csapatot, amely orosz oligarchák vagyonát vette el.
A Fehér Ház nem közölte a korábban részt vevő hivatásos tisztviselőkkel, hogy újra létrehozza-e az ügynökségek közötti munkacsoportokat. A Reuters-nek nyilatkozó tisztviselők szerint nem világos az sem, hogy az Egyesült Államok milyen mértékben osztja meg a hírszerzést az európai szövetségesekkel a szabotázskampányról.
Az Egyesült Királyság kormányzati tisztviselői azt mondták, hogy a szokásos hírszerzési megosztás az Egyesült Államok és a brit kormány között továbbra is folyamatban van. Brian Hughes, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője azt mondta, hogy a tanács „a releváns ügynökségekkel dolgozik a fenyegetések értékelésére és elhárítására, amelyek az amerikaiakat veszélyeztetik”.
„Trump elnök világossá tette, hogy minden támadásra az Egyesült Államok ellen aránytalan válasz érkezik”
– tette hozzá.
A NATO egyik magas rangú amerikai tisztviselője elmondta, hogy az Egyesült Államok továbbra is együttműködik a szövetségesekkel az ügyben, de nem ismertetett további részleteket.
Anitta Hipper, az EU külügyi és biztonságpolitikai szóvivője azt mondta, hogy nincs konkrét információja a hírszerzési találkozók felfüggesztéséről. Hozzátette, hogy az EU a NATO-val együttműködik a hibrid fenyegetések elleni fellépésben, amelyek mindent magukban foglalnak a kritikus infrastruktúrák szabotálásától a dezinformációs kampányokig.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök tudósítóknak nyilatkozik a John F. Kennedy Előadóművészeti Központba érkezőben Washingtonban 2025. március 17-én (Fotó: MTI/AP pool)