A BYD pár hónapon belül kiválasztja harmadik európai üzemének helyszínét

| Szerző: Dóka Boglárka
A BYD Co. kínai elektromosautó-gyártó hét-nyolc hónapon belül kiválasztja azt az országot, ahol felépíti harmadik európai üzemét – közölte a cég európai tanácsadója, a Fiat Chrysler egykori vezetője.

Alfredo Altavilla a Milánói Autószalonon azt mondta, hogy „a harmadik üzem helye kiválasztásának folyamata már elkezdődött, és várhatóan hét-nyolc hónapon belül befejeződik”.

A BYD idén kezdi meg a termelést szegedi üzemében, míg a cég törökországi gyára várhatóan a jövő év elején kezd működni. A két létesítmény együttes gyártási kapacitása eléri majd az évi 500 ezer járművet.

Korábban megjelent értesülések szerint a BYD Németországban állítja föl új összeszerelő üzemét, de Alfredo Altavilla cáfolta ezt, hozzátéve, hogy még nem született semmilyen döntés.

A BYD 24 százalékos piaci részesedésével világelső az elektromos személyautók szegmensében, globális eladásai mintegy 40 százalékkal, 4,25 millióra nőttek 2024-ben. A cég tavaly 50 ezer járművet adott el Európában.

Arra, hogy hol mely országokban lehet az új gyár, az alábbi cikkünkben is kitértünk:

Kiemelt kép: Látogatók a kínai BYD autógyártó standján az Esseni Autószalonon 2024. december 6-án (Fotó: MTI/EPA/Christopher Neundorf)

Ajánljuk még