Őszinte és részletes eszmecserét folytattak a vezetők az ukrajnai helyzettel kapcsolatban – írták a Kreml közleményében a keddi Trump–Putyin telefonos tárgyalással kapcsolatban.
Kapcsolódó tartalom
A Kreml szerint az amerikai elnök által javasolt 30 napos tűzszünettel kapcsolatban Vlagyimir Putyin kifejtette az esetleges tűzszünet hatékony ellenőrzésének biztosításával kapcsolatos kéréseit a frontvonal teljes hosszán, valamint beszéltek még az ukrajnai sorozás leállításáról és az ukrán hadsereg újrafegyverzésének kérdéséről is.
Hangsúlyozták, hogy a konfliktus további eszkalációjának megakadályozásának és a konfliktus tárgyalásos rendezésének legfontosabb feltétele az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek leállítása és a Kijevnek nyújtott hírszerzési segítség teljes beszüntetése.
Közölték továbbá: az egyeztetésen Donald Trump azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a konfliktusban részt vevő felek 30 napig kölcsönösen tartózkodjanak az energetikai infrastruktúra létesítményei elleni támadásoktól.
Vlagyimir Putyin pozitívan reagált erre a kezdeményezésre, és azonnal kiadta az orosz hadseregnek az erre vonatkozó parancsot.
A Kreml közleménye szerint szóba került egy március 19-ei fogolycsere, valamint a kurszki terület egy részét még ellenőrzés alatt tartó ukrán csapatok kérdése is. Ezenfelül beszéltek még a közel-keleti konfliktusokról is, különös tekintettel a Vörös-tengeren kialakult helyzetre.
További tárgyalásokat kezdenek hamarosan
Nem sokkal az orosz közlemény megjelenését követően Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője az X-en tette közzé a washingtoni közleményt a keddi tárgyalásról.
Az amerikai közleményben megerősítették a Kreml által leírtak egy részét. Ők azt írták: „Trump és Putyin elnök ma arról beszélt, hogy békére és tűzszünetre van szükség az ukrajnai háborúban. Mindkét vezető egyetértett abban, hogy ennek a konfliktusnak tartós békével kell véget vetni. Hangsúlyozták továbbá, hogy javítani kell az Egyesült Államok és Oroszország közötti kétoldalú kapcsolatokat. A vért és azokat az erőforrásokat, amelyeket Ukrajna és Oroszország egyaránt erre a háborúra költött, jobban el lehetne költeni az emberek szükségleteire.”
„A vezetők megállapodtak abban, hogy a béke felé való elmozdulás az energetikai és infrastrukturális tűzszünettel, valamint a fekete-tengeri tengeri tűzszünet végrehajtásáról, a teljes tűzszünetről és a tartós békéről szóló technikai tárgyalásokkal kezdődik” – fogalmaztak. Ezzel kapcsolatban azt is hozzátették:
a Közel-Keleten „azonnali” tárgyalások kezdődnek a fentiekkel kapcsolatban.
„Ennek a konfliktusnak soha nem lett volna szabad elkezdődnie és régen véget kellett volna ennek vetni őszinte és jóhiszemű béketárgyalásokon” – olvasható még a Fehér Ház közleményében, amelynek végén azt is megjegyezték: a két vezető egyetértett abban is, hogy ha az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolat javul a jövőben, akkor az „óriási előnyökkel” jár mindkét félnek. Ez magába foglalja a hatalmas gazdasági megállapodásokat és a geopolitikai stabilitást, ha a béke megvalósul” – írták a közlemény végén.
Az azonnali tárgyalásokról szóló rész azt jelentheti, hogy a következő napokban egy újabb, ahhoz hasonló tárgyalásra kerülhet sor, mint a rijádi orosz–amerikai egyeztetés, valamint a későbbi amerikai–ukrán egyeztetés volt.
Kapcsolódó tartalom
Marco Rubio megvédte az Egyesült Államok Oroszországgal folytatott tárgyalásait
Ukrán területek átadása és Oroszország elrettentése is szóba került a keddi amerikai–ukrán tárgyaláson
Megszólalt Donald Trump: Nagyon jó volt a megbeszélés Putyinnal
Az amerikai elnök is megszólalt a keddi telefonos tárgyalással kapcsolatban, Donald Trump saját közösségi médiafelületén, a Truth Social-ön közzétett bejegyzésben írt részletesebben a megbeszélés eredményeiről. „Nagyon jó és produktív volt a mai telefonos megbeszélésem Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Megállapodtunk egy, az energetikai létesítményeket és az infrastruktúrát érintő azonnali tűzszünetben, valamint tovább dolgozunk azon, hogy véget vessünk ennek a szörnyű háborúnak Oroszország és Ukrajna között” – írta Trump.
„Ha én lettem volna az elnök, soha nem tört volna ki ez a háború”
– tette hozzá, majd azzal folytatta: a békeszerződés több elemét is megtárgyaltuk beleértve azt is, hogy több ezer katona halt meg, valamint úgy Putyin elnök, mind Zelenszkij elnök is szeretne ennek véget vetni.
„A folyamat immár teljes gőzzel halad és hatályos, és remélhetőleg, az egész emberiség érdekében elfogjuk végezni a munkát!”
– zárta bejegyzését Donald Trump.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök (Fotó: MTI/AP/Reuters pool/Jorge Silva)