A szlovák miniszterelnök, aki hétfőn európai uniós tagországok nagyköveteivel találkozott, bejegyzésében a találkozón ismertetett, a mind a négy égtájra orientált szuverén szlovák külpolitika jegyében bemutatott szlovák álláspontokról számolt be az Európai Tanács csütörtöki ülésével összefüggésben.
Robert Fico bejegyzésében rámutatott: elsődlegesen négy kérdéskört érintve hangsúlyozta Szlovákia álláspontját. Leszögezte:
az Ukrajnán át érkező gáztranzit nélkül Európa soha nem lesz versenyképes,
és Szlovákia folytatni fogja diplomáciai offenzíváját ennek a gáztranzitnak a megújítása érdekében.
Szlovákia nem vesz részt semmilyen katonai misszióban Ukrajnában, és „egy centet sem ad” Ukrajna katonai megsegítésére,
ugyanakkor támogatja, hogy megvalósuljon a szlovák és az ukrán kormány egy olyan következő együttes ülése, amelyen kölcsönösen hasznos projektek létrehozására összpontosítanának – húzta alá Robert Fico.
Kiemelte: Szlovákia soha nem fog támogatni semmilyen európai uniós szankciót Magyarország ellen, annak szuverén álláspontjai miatt.
Végül rámutatott: személy szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy Szlovákia elkerülje az előre hozott választásokat, és hogy a hárompárti szlovák kormánykoalíció, a két kisebb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) parlamenti frakcióinak „szétesése” után, ismét stabil legyen.
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóján 2023. október 26-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)