Az elmúlt évtizedekben emberek százai haltak meg szórakozóhelyeken történt balesetekben. A hatósági vizsgálatok többségében azt állapították meg, hogy a tragédiához a tűzvédelmi és az üzemeltetési előírások megszegése vezetett. A tömegrendezvények mindig nagyobb veszélyeket rejtenek, ezért a szervezőknek hatalmas felelősségük van a biztonságos lebonyolításban. A zárt térben használt gyúlékony anyagok, a rosszul karbantartott elektronikai eszközök zárlata is hatalmas tűzvészt okozhat. A problémát tovább fokozhatja, ha az embereket a hely befogadóképességén felül engedik be, és eluralkodik a pánik. Baleset vagy menekülést kiváltó helyzetekben számtalanszor agyontaposta már egymást a tömeg.
Mint írtuk, vasárnap hajnalban tűz ütött ki az észak-macedóniai Kocsani város egyik diszkójában, ahol mintegy 1500 ember tartózkodott. Az eddigi jelentések szerint a balesetben 59 fiatal meghalt, valamint 155-en megsérültek. A tűz okozta káoszban a menekülő emberek többeket agyontapostak. Az áldozatok 14 és 24 év közöttiek, a sérültek állapota rendkívül súlyos, így még nőhet az áldozatok száma. Az előzetes feltételezések szerint a tüzet a koncerten használt pirotechnikai eszközök okozhatták. A hatóságok őrizetbe vették a szórakozóhely tulajdonosát, valamint négy ember ellen elfogatóparancsot adtak ki. A klub működési engedélyeit továbbra is vizsgálják.
A múlt hétvégi tragédia sajnos nem egyedi eset, az utóbbi években világszerte történtek halálos kimenetelű balesetek a szórakozóhelyeken. A hirado.hu az elmúlt évtizedek legsúlyosabb diszkótragédiáit gyűjtötte össze.
1. Kína, 309 áldozat
A kínai Lojang városában egy telt házas karácsonyi bulit tartottak egy belvárosi diszkóban 2000. december 25-én. A szórakozóhely egy olyan üzletközpont tetején volt, ahol éppen felújítási munkálatokat végeztek. Kínában nem ünneplik hivatalosan a karácsonyt, így semmi akadálya nem volt, hogy az épület alsó szintjén hegesztőmunkások dolgozzanak. A felújítási munkálatok alatt tűz ütött ki. A dolgozók először megpróbálták vízzel eloltani a lángokat, majd szó nélkül elmenekültek a helyszínről. A tűz gyorsan átterjedt az épület legfelső szintjére, ahol a rossz világítási körülmények, a tömeg és a hangos zene miatt sokan nem vették észre a történteket. A tűzvészben összesen 309 ember halt meg. A hatósági vizsgálatokból kiderült, hogy a szórakozóhelyet zsúfolásig feltöltötték, illegálisan működtetették, valamint a tűzjelző sem működött. A katasztrófához az is hozzájárult, hogy az engedély nélkül dolgozó hegesztőmunkások eltorlaszolták az épület vészkijáratait.
2. Brazília, 242 áldozat
Santa Maria város Kiss nevű éjszakai klubjában egyetemi hallgatók ünnepeltek 2013. január 27-én. A fellépő zenekar pirotechnikai eszközöket – bengáli fáklyákat – gyújtott meg, amiből egy kipattanó szikra lángra lobbantotta a mennyezeti hangszigetelő műanyag habot. A tűz miatt hatalmas pánik tört ki. A balesetben 242 ember meghalt, valamint több százan megsérültek. Az áldozatok főként 17 és 30 év közöttiek voltak. A legtöbben füstmérgezésben megfulladtak megégtek, vagy agyontaposta őket tömeg. A hatósági vizsgálatból kiderült, hogy a megengedett létszámnál jóval többen voltak a klubban, valamint az üzemeltetés nem fedhette volna be gyúlékony anyaggal a burkolatot. A szórakozóhelyen a tűzjelzők és a tűzoltó készülékek nagy része sem működött, a menekülési útvonalakat pedig nem jelölték kellő alapossággal. A több száz fős tömeg mindössze két ajtón tudott kimenekülni az épületből.

3. Kína, 234 áldozat
A kínai Fuhszin nevű városában szintén bulit tartottak 1994. november 29-én egy diszkóban. A helyszínen tűz ütött ki, amelyben 234 ember meghalt.
4. Argentína, 200 áldozat
Buenos Airesben 2004. december 30-án kigyulladt egy vendégekkel teli zsúfolt szórakozóhely. A tűzben csaknem 200-an vesztették életüket, több mint hétszázan megsérültek. A résztvevők füstmérgezést kaptak vagy halálra égtek. A kórházi listák alapján az áldozatok főként tizenéves fiatalok voltak, de a mentők legalább egy tucat gyereket találtak a klubban. A korábbi vizsgálatok szerint a tűz egy pirotechnikai eszköz miatt keletkezett, amit titokban csempésztek be a szórakozóhelyre. A tragédiához hozzájárult, hogy a tömeg csupán két kijáraton keresztül tudott kimenekülni. A szórakozóhely többi vészkijáratát dróttal kötötték le az üzemeltetők, hogy az emberek fizetés nélkül ne juthassanak be a koncertre.
5. Oroszország, 156 áldozat
A tragédia Moszkvától több mint 1400 kilométerre található Perm városában történt 2009. december 5-én. A Sánta ló elnevezésű éjszakai klubban tűzijátékkal ünnepelték a szórakozóhely évfordulóját, amikor tűz ütött ki. A mennyezeti borítás anyagának mérgező füstje miatt 156-an haltak meg, és legalább 81-en sérültek meg. Voltak, akiket menekülés közben tapostak halálra.
6. Fülöp-szigetek, 149 áldozat
Manila egyik legdivatosabb ifjúsági szórakozóhelyén 1996. március 19-én szintén halálos áldozatokat követeltek a lángok. A klubban történt tűzvészben 149-en vesztették életüket.
7. Egyesült Államok, 96 áldozat
Az amerikai West Warwick városának egyik szórakozóhelyén 2003. február 20-án egy rockegyüttes lépett fel. A zenekar pirotechnikai effektusokat használt, amitől kigyulladt és leégett a klub. A tömeg pánikszerűen menekült a lángok elől. A halálos áldozatok száma elérte a 96-ot.
8. Románia, 65 áldozat
Hatalmas lángokkal égett a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhely 2015. október 30-án éjjel. A Goodbye to Gravity együttes második lemezét bemutató koncerten egy rosszul elhelyezett pirotechnikai eszköz lángra lobbantotta a gyúlékony anyagból készült hangszigetelést. A helyiség pillanatok alatt lángba borult, a szűk kijáraton keresztül pedig az áldozatok nem tudtak idejében kimenekülni. A tűzesetben 65 ember halt meg. A klub tulajdonosai kiadásaik csökkentése érdekében nem tűzálló anyagokat használtak a klub hangszigeteléséhez. Továbbá kiderült, hogy a nyereséget szem előtt tartva a működési engedélyben szereplő létszámot meghaladóan adták bérbe a termet. A tragédiához az is hozzájárult, hogy a pirotechnikusok óvintézkedések nélkül szereltek fel és hoztak működésbe tűzijátékot a vészkijáratokkal nem rendelkező, zárt helyiségben. A jelentések szerint katasztrófaelhárítás is koordinálatlan volt, így az emberek tiltakozásba kezdtek, ami végül a Victor Ponta kormány lemondásához vezetett.

9. Svédország, 60 áldozat
Egy göteborgi diszkóban 1998. október 31-én egy hallooweeni bulin kitört tűzvészben 60 fiatal halt meg. A lángok egy olyan szórakozóhelyen csaptak fel, amely a helyi bevándorlók számára volt fenntartva. Az áldozatok többségében 13 és 18 év közötti, macedón és szomáliai származású tinédzserek voltak. A diszkó egyetlen vészkijárata el volt zárva, így a pánikba esett fiatalok betörték az ablakokat és leugrottak a tetőről. A rendőrség szerint 150 fő helyett körülbelül 300-400 ember tartózkodott a helyszínen.
10. Magyarországon 3 áldozatot követelt a West Balkán-tragédia
Magyarországon a legsúlyosabb eset a 2011. január 15-én történt West Balkán-tragédia. A budapesti Nyugati téren lévő szórakozóhelyre legfeljebb 300 embert engedhettek volna be, ehelyett csaknem háromezer ember zsúfolódott össze. A szervezők még ennél is nagyobb tömegre számítottak – mint utólag kiderült, mintegy négyezer belépőt gyártattak le. Egy emberre mindössze 0,4 négyzetméternyi hely jutott, ugyanakkor sem a vendégek érkezésének útvonala, sem a mozgatásuk nem volt megfelelően megtervezve. A beengedett fiatalok létszámához képest nagyon kevés volt a rendész, ami már önmagában jelentős kockázatot jelentett. Három biztonsági őr biztosította a helyszínt, és a tragédia idején egyikük sem tartózkodott az épületen belül.
Az ellenőrizhetetlen tumultusban a fiatalok alulról fölfelé igyekeztek, ugyanakkor fentről padokkal, asztalokkal próbálták lefelé nyomni a tömeget. A tömegnyomorban három fiatal lány megfulladt, valamint többen megsérültek. A tragédia másnapján Orbán Viktor miniszterelnök utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyen eset a jövőben ne fordulhasson elő. Az Országgyűlés az ellenőrzések szigorításáról döntött, és engedélyhez kötötte a háromszáz résztvevőnél nagyobb beltéri, illetve az ezer látogatónál többet fogadó kültéri rendezvények szervezését. A rendvédelmi szervek azóta is országos ellenőrzéseket tartanak. Az utóbbi években számos klubnak kellett bezárnia a szabályok megszegése miatt.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)