Számos halottja van a jemeni húszik elleni nagyszabású amerikai légicsapásoknak

| Szerző: Kaiser László
Legalább 31 ember életét vesztette és mintegy százan megsebesültek a húszik ellenőrzése alatt álló jemeni főváros, Szanaa és az ország több tartománya ellen végrehajtott amerikai légicsapásban.

Az Egyesült Államok szombaton indított légicsapásokat a jemeni húszik ellen, amiért a lázadók ismét a Vörös-tengeren áthaladó hajókat támadnak – áll a húszik vezette egészségügyi minisztériumnak az X közösségi portálra fölkerült vasárnap reggeli közleményében.

A Fehér Ház közleménye szerint

„a húszik 174 alkalommal támadtak meg amerikai hadihajókat és 145 esetben amerikai kereskedelmi hajókat 2023 óta”.

– számolt be róla az MTI.

A katonai akció megkezdésére Donald Trump amerikai elnök adott parancsot. Az elnök egyúttal figyelmeztette a húszikat, hogy ha nem hagynak fel a támadásokkal, „olyan pokol zúdul a fejükre, amilyet még sohasem láttak”.

A Truth Social közösségi portálon megjelent posztjában Donald Trump Iránt is figyelmeztette, hogy azonnal hagyjon fel a húszik támogatásával.

„Ha Irán az Egyesült Államokat fenyegeti, Amerika önöket felelősségre fogja vonni, és nem fogunk finomkodni”

– írta.

Helyi beszámolók szerint a húszik legfelsőbb politikai tanácsának a székhelyét, fegyverraktárait és parancsnoki központjait érte légicsapás Szanaában.

A kiemelt kép illusztráció. A jemeni húszi lázadók támogatói amerikai és izraeli zászlókat égetnek (Fotó: MTI/EPA/Jajha Arhab)

Ajánljuk még