Kreml: Putyin információkat és jelzéseket küldött Trumpnak

| Szerző: Dóka Boglárka
Információkat és további jelzéseket küldött az orosz elnök amerikai hivatali partnerének, akinek különmegbízottját, Steven Witkoffot csütörtökön fogadta – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.

„Witkoffon keresztül Putyin információkat és további jelzéseket adott át Trump elnök számára” – mondta Peszkov. Mint fogalmazott, Putyin támogatja Trump álláspontját az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban, de kérdéseket fogalmazott meg, amelyekre közösen kell megtalálni a választ. Közölte, hogy a két elnök közötti megbeszélés időpontjáról még nem állapodtak meg, erről azt követően fognak dönteni, hogy Witkoff jelentést tesz az amerikai elnöknek.

„Mindkét fél részéről egyetértés van abban, hogy egy ilyen beszélgetésre szükség van” – nyilatkozott a szóvivő.

Peszkov indokoltnak nevezte Putyin csütörtöki, a tűzszünettel kapcsolatban elhangzott nyilatkozatával kapcsolatos óvatos optimizmust. Nem erősítette meg azt a Politico által közölt értesülést, mely szerint az amerikai államfő ukrajnai különmegbízottját, Keith Kelloggot orosz kérésére állították félre a tárgyalásoktól, állítólagos ukránbarát álláspontja miatt. Mint mondta, ez a kérdés amerikai belügy, amelybe az orosz fél nem avatkozik bele.

Peszkov ismételten kijelentette, hogy az Irán elleni szankciókat Oroszország törvénytelennek tartja, ezért folytatni kell a diplomáciai erőfeszítéseket a probléma megoldására.

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök (Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Mecel)

 

Ajánljuk még