Hajléktalanná vált a '90-es évek egyik népszerű lánybandájának énekesnője

| Szerző: Bereznay István
Dawn Robinson, az En Vogue nevű R&B lányzenekar egykori tagja nemrég egy YouTube-videóban közölte közvetőivel, hogy hajléktalan, és az elmúlt három évben az autójában élt. De azt mondta: egyáltalán nem bánja a dolgot, mert fontos dolgokat tanult a tapasztalatokból.

„Srácok, az elmúlt három évben az autómban éltem” – ezzel kezdte a videóját az 58 éves Dawn Robinson, majd megkönnyebbülten felsóhajtott, mondván: „Istenem, végre kimondtam ezt.

A People magazin beszámolója szerint az énekesnő kifejtette, hogy 2020-ban még a szüleivel élt Las Vegasban, egy idő után azonban úgy döntött, hogy elköltözik tőlük. Korábbi menedzsere javaslatára Los Angelesbe költözött.

A férfi azt javasolta, hogy egy ideig lakjon nála, de ez végül vált be, így elköltözött tőle, és nyolc hónapig egy szállodában élt.

Robinson szerint ez idő alatt folyamatosan lakást keresett, de a menedzsere mindegyikre azt mondta, hogy nem megfelelőek. „Néha az emberek csapdába akarnak ejteni, és olyan helyzetben akarnak tartani, ahol sebezhető vagy és tőlük függsz. Így hát kiszálltam” – mondta az énekesnő, aki szerint ezt követően kezdett el érdeklő az „autós élet” iránt, és  a kaliforniai Malibu felé vette az irányt.

„Szabadnak éreztem magam. Úgy éreztem magam, mintha kempingezni mentem volna. Egyszerűen úgy éreztem, hogy ez a helyes dolog” – mondta, hozzátéve: nem azért osztja meg a tapasztalatait, hogy szánják a követői.

„Most tanulom meg, hogy ki vagyok én. Tanulom magam, mint ember, mint nő. Hiányzik a családom. Hiányzik mindenki, akivel kapcsolatban álltam. De ezt egyedül kellett végigcsinálnom…Ezt magamért kellett megtennem”

– mondta Dawn Robinson, miközben azt is elárulta, hogy kutyája, Max is elpusztult akkor, amikor az autóban lakott, így egyedül maradt.

A videót azzal zárta, hogy elmondta a nézőknek: örülne annak, ha lenne egy lakása, de „abszolút” nem bánta meg, amit az utóbbi években tett.

„Büszke vagyok arra, amit idekint elértem. Legyetek spontánok. Csináljatok ijesztő dolgokat, francba a félelemmel”

– összegezte a videóban, amely alább megtekinthető:

Mint a People emlékeztetett, Dawn Robinson a négytagú En Vogue lányegyüttes egyik alapító tagja volt Cindy Herron, Terry Ellis és Maxine Jones mellett. Az együttes 1989-ben alakult, és a következő évben adták ki debütáló albumukat Born to Sing címmel. Robinson nevezetesen a „My Lovin’ (You’re Never Gonna Get It)”, a „Giving Him Something He Can Feel” és a „Free Your Mind” című dalokban énekelte a fő vokált.

Az En Vogue 1991 és 1997 között összesen hat Grammy-jelölést szerzett.

Robinson 1997 márciusában elhagyta az együttest, és leszerződött az ismert rapper, Dr. Dre kiadójához, az Aftermath-hez. Később, 2005-ben és 2009-ben is újra csatlakozott az En Vogue-hoz, de mindkét esetben csak rövid időre. Énekesnői karrierje mellett több filmben is szerepelt.

Kiemelt kép: az En Vogue tagjai 1991-ben, Los Angelesben, a Soul Train Music Awards díjátadón amelyen ők maguk is díjat nyertek. Az együttes tagjai, balról jobbra, sorrendben: Terry Ellis, Dawn Robinson, Cindy Herron, Maxine Jones (Fotó: Vinnie Zuffante/Getty Images)

Ajánljuk még