Egy floridai nő nem mindennapi meglepetésben részesült, amikor a rendőrök nemcsak egy hatalmas aligátort távolítottak el a háza elől, hanem még a pizzáját is kiszállították.
A Fox News közölte, a Bradentoni Rendőrkapitányság egy különleges esetről készült videót osztott meg az X-en, amelyen az egyik rendőr tiszt látható, amint egy 2,5 méteres aligátorral kapcsolatos telefonos bejelentésre reagál. A bejegyzésben így fogalmaztak: „Pizza… egy kis aligátorral?”
A rendőr nemcsak az aligátor eltávolítását felügyelte, hanem a pizzafutár helyett ő maga vette át és kézbesítette a rendelést.
A testkamerás felvételeken hallható, ahogy a rendőr figyelmezteti a futárt, hogy ne menjen a házhoz, mert egy aligátor rejtőzik a vevő autója alatt. Egy szomszéd is jelezte, hogy a helyzet miatt a bejárati ajtó nem biztonságos, ezért a futár végül a pizzát és a számlát is a rendőrnek adta át.
„Kicsit félek” – vallotta be a nő, amikor a tiszt azt javasolta, hogy a hátsó ajtón keresztül vegye át a rendelését. A rendőr megnyugtatta a rémült pizzafutárt, és biztosította róla, hogy amíg az aligátor az autó alatt marad, biztonságosan eljuthat a ház hátsó bejáratához. A nő végül a szomszéd tanácsára a hátsó ajtóhoz ment, ahol a rendőr átvette tőle a pizzát.
Amikor a floridai nő megtudta, hogy egy aligátor bújt meg a kocsija alatt, rémülten kiáltott fel,
„Ó, Istenem! Te jó ég! Egy aligátor van a kocsim alatt!”
A hatóságok végül sikeresen elszállították az aligátort a területről.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/ Máthé Zoltán)