A döntés célja, hogy elismerjék Trump erőfeszítéseit a globális béke és stabilitás előmozdításában, különösen olyan régiókban, amelyeket a folyamatos geopolitikai feszültségek jellemeznek. Az egyetem közleménye kiemeli szerepét a gázai konfliktus deeszkalációjában, az ukrajnai béketárgyalások előmozdításában, valamint a világpolitikai egyensúly fenntartásában.
Az SNSPA vezetése szerint
az amerikai elnök folyamatosan azon dolgozik, hogy a nemzetközi jog elvei mentén támogassa a diplomáciai megoldásokat és a párbeszédet a világ vezető hatalmai között.
„A demokratikus értékek és a nemzetközi jog iránt elkötelezett felsőoktatási intézményként az SNSPA fontosnak tartja támogatni azokat a vezetőket, akik érdemben hozzájárulnak a globális békéhez” – olvasható az egyetem közleményében.
Hangsúlyozzák, hogy Donald Trump szerepe az ukrajnai konfliktus lezárásában, valamint a fekete-tengeri térség stabilitásának biztosításában kulcsfontosságú.
„Donald Trump olyan politikus, aki minden klasszikus formából kitör, de a végső cél felé orientálódik. Mivel ez a cél a béke, ami biztonságot, a nemzetek közötti tiszteletet és a polgárok jólétét jelenti, ezt az erőfeszítést világszerte el kell ismerni és támogatni kell” – közölte a szenátor.
Az SNSPA felhívást intézett más egyetemekhez és nemzetközi partnerekhez is, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
Az egyetem oktatói és kutatói aktívan részt vesznek az euroatlanti kapcsolatok erősítésében, a NATO és az EU tagállamainak támogatásában, valamint a demokratikus értékek előmozdításában.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/Getty Images pool/Win McNamee)