Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Az orosz külügyminiszter „Führer Ursulának” nevezte az Európai Bizottság elnökét, aki újrafegyverzi Európát

| Szerző: Szmodics Dávid
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter éles kritikával illette Ursula von der Leyent. Az Európai Bizottság elnökét „Führer Ursula” néven emlegette, mondván, hogy Európa remilitarizálására törekszik.

Szergej Lavrov amerikai bloggereknek – Mario Nawfalnak, Larry Johnsonnak és Andrew Napolitanónak – adott interjújában fejtette ki véleményét az Európai Unió jelenlegi szerepéről. „A helyzet nagyon más volt korábban, hiszen akkor még az alkotmányban rögzítették a nemzeti kisebbségek jogait, miközben beillesztették a NATO-tagságot is. Kijelentették, hogy a NATO Ukrajna jövője, és az Európai Unió is az” – mondta Lavrov a TASZSZ orosz hírügynökség szerint.

A külügyminiszter szerint azonban az EU elvesztette önállóságát gazdasági szervezetként, és egyértelműen a háborús készülődés útjára lépett.

„Führer Ursula mindenkit mozgósít Európa újrafegyverzésére” – fogalmazott. Lavrov szerint a fegyverkezési törekvések hihetetlen összegekbe kerülnek, és sokan úgy vélik, hogy ez csupán egy trükk, amellyel elterelik az európai polgárok figyelmét.

„Egyre többen gondolják úgy, hogy ez csak egy figyelemelterelés arról a több százmilliárd euróról, amit a Covid-világjárvány alatt és Ukrajna támogatására elköltöttek anélkül, hogy megfelelő ellenőrzés történt volna” – tette hozzá Szergej Lavrov.

Az orosz diplomácia vezetője ezzel azt sugallta, hogy az EU politikai és pénzügyi döntései mögött rejtett érdekek húzódnak, és hogy az ukrajnai háború csak egy eszköz a nagyhatalmak kezében.

Kiemelt kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)

Ajánljuk még