Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Jordan Bardella: Oroszország többdimenziós fenyegetést jelent Franciaországra és Európára

| Szerző: Kaiser László
Jordan Bardella, a Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport és a francia Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke szerint Oroszország fenyegetést jelent.

„Oroszország jelenleg egyértelműen többdimenziós fenyegetést jelent Franciaország és az európai érdekek számára” – mondta Jordan Bardella hétfőn a France Inter francia közrádióban. Az ellenzéki politikus példaként említette az orosz beavatkozást a tavalyi nemzetgyűlési választások teljes kampánya alatt, valamint a Fekete-tengeren kialakult helyzetet, ahol „a francia hadsereg hajóit rendszeresen célba veszik” – számolt be róla az MTI.

„Az alapvető kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak, a következő:

Oroszország fenyegeti-e annyira a francia érdekeket, hogy egy olyan helyzetben találjuk magunkat, amikor is szemtől szembe kerülünk egy nukleáris hatalommal, és háborúba kerülünk?”

– tette fel a kérdést a Nemzeti Tömörülés elnöke.

„Én megvédem Ukrajna területi szuverenitását, de úgy vélem, hogy Franciaország és Európa jövője nem egy atomhatalom elleni rejtett háborúban lehet” – hangsúlyozta Bardella.

Az ukrajnai háborút lezáró béke elérése érdekében az ellenzéki politikus úgy vélte, hogy

„mindenekelőtt a nyugatiakat kellene egy asztalhoz ültetni”.

„Nem szállhatunk szembe egy olyan hatalommal, amely kihívást jelent a francia és a nyugati érdekek ellen, ha maguk a nyugatiak nem egységesek” – fogalmazott Bardella, támogatva Giorgia Meloni olasz miniszterelnök álláspontját, aki arra ösztönzi az európaiakat, hogy maradjanak a Donald Trump által vezetett Egyesült Államok szövetségesei.

A Nemzeti Tömörülés elnöke az olasz kormányfőhöz hasonlóan csúcstalálkozót sürgetett az összes nyugati állam részvételével ahhoz, hogy „meghatározzuk a béke lehetséges feltételeit, amelyek alapján aztán Oroszországhoz mennénk”. Emlékeztetett az amerikaiakkal való szemléletbeli különbségre az Ukrajnából kivágott húszszázaléknyi területet illetően.

„Már a tárgyalások megkezdése előtt sem tekinthetjük úgy, hogy az Oroszország által megszerzett húszszázaléknyi területi Oroszországé marad” – mondta a francia politikus.

Kiemelt kép: Strasbourg, Jordan Bardella, a francia ellenzéki Nemzeti Tömörülés (RN) párt és a Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) frakció elnöke (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)

Ajánljuk még