Ferenc pápa továbbra is a római Gemelli kórházban van, és nem tudni, mikor térhet vissza a Vatikánba – adta hírül a Reuters.
A 88 éves egyházfő állapota stabil, de továbbra is légzési nehézségekkel küzd, és rendszeresen oxigénellátásra szorul.
Az orvosok szerint a tüdőgyulladás ilyen idős korban rendkívül megterhelő lehet.
„A teljes felépülés hónapokig tarthat, és még mindig fennáll a komplikációk veszélye” – mondta Christoph Lange professzor.
A pápa állapotáról naponta adnak ki jelentéseket és pápa csütörtök este egy rövid hangüzenetben nyilatkozott az állapotáról, amelyben köszönetet mondott mindazoknak, akik érte imádkoznak.
Hangja azonban gyenge volt,
ami arra utal, hogy állapota továbbra is súlyos.
A Vatikán szerint Ferenc pápa légzésterápiát és fizikoterápiát is kap, hogy csökkentsék az izomvesztést és javítsák tüdőkapacitását.
Az azonban továbbra is kérdéses, hogy képes lesz-e visszatérni megszokott feladataihoz, vagy hosszabb pihenőre lesz szüksége.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt képen Ferenc pápa. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)