Az eset a légierő KF-16-os repülőgépével történt helyi idő szerint körülbelül 10:04-kor (01:04 GMT) a Pocheon városában, Észak-Korea határának közelében.
A BBC információi szerint
csak egy bomba robbant fel, a többi hét, fel nem robbant bombát egy tűzszerészcsapat próbálja biztonságosan hatástalanítani.
A pocheoni hatóságok elmondása szerint a környéken élő lakosokat evakuálták. A felrobbanó bomba becsapódását egy felvételen is rögzítették.
Mint a BBC megjegyezte: bár előfordul, hogy éleslövészet során kilőtt (vagy kioldódott) robbanóeszközök lakóövezetek közelébe csapódnak be, az ritka, hogy sérüléseket okoznak. A helyi sajtó szerint két ember nyaki és vállcsonttörést szenvedett.
A Yonhap hírügynökség arról számolt be, hogy egy 60 éves sofőr, aki éppen vezetett a robbanás pillanatában, repeszsérülést szerzett a nyakán. Emellett a robbanás következtében egy templomépület és több lakóház is megrongálódott.
Egy közeli idősek otthonának igazgatója arról számolt be, hogy az épület ablakai betörtek, és egyik tanárukat kórházba kellett szállítani sérülései miatt. Bár az idősek nem sérültek meg, „annyira megijedtek, hogy hazaküldtük őket” – mondta.
Kapcsolódó tartalom
A dél-koreai légierő közleményében azt írta:
„KF-16-os vadászgépünk rendellenesen ledobott 8 darab MK-82 bombát. A bombák a kijelölt lőgyakorlat területén kívül csapódtak be.”
Hozzátették, hogy vizsgálják az incidenst, és bocsánatot kértek az okozott károkért, valamint kártérítést ígértek az érintetteknek.
Yang Uk, az Asan Politikai Tanulmányok Intézetének katonai szakértője a BBC-nek elmondta, hogy a bombák nem feltétlenül robbannak fel, ha „a tervezettnél alacsonyabb magasságból dobják le őket”.
A védelmi minisztérium közlése szerint a csütörtöki hadgyakorlat egy közös kiképzés része volt az Egyesült Államok haderejével. Dél-Korea és az Egyesült Államok március 10. és március 20. között is tervez egy közös hadgyakorlatot – ez lesz a két ország első nagyobb, közös gyakorlata azóta, hogy Donald Trump visszatért a Fehér Házba.
Még 2022-ben egy másik közös hadgyakorlat során egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta meghibásodott és lezuhant egy katonai támaszpont golfpályáján. Bár a robbanófej nem lépett működésbe, a becsapódás lángba borította a területet, és pánikot okozott a környéken élők körében.
Kiemelt kép: Romos ház előtt katonai rendőrök Pocshonban 2025. március 6-án, miután a dél-koreai légierő két gyakorlatozó vadászgépe véletlenül bombákat dobott a fővárostól, Szöultól mintegy 40 kilométerre északra fekvő településre. Legalább tizenöt ember megsebesült, több épület megrongálódott (Fotó: MTI/EPA/Yonhap pool)











