Megduplázódott a gyilkosságok száma Amszterdamban

| Szerző: Kertész Ákos
Tíz év alatt 24 százalékkal nőtt a fegyveres bűncselekmények száma Hollandiában, tavaly a rendőrség több mint 7300 lőfegyverrel elkövetett bűntettről számolt be – közölte a holland statisztikai hivatal (CBS) jelentését ismertetve a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál kedden.

Amíg a fegyveres incidensek, valamint az illegális fegyvertartást vagy -kereskedelmet is magában foglaló ügyek száma tíz éve mintegy 5800 volt, addig tavaly meghaladta a 7300-at – áll a statisztikai hivatal jelentésében.

A kiskorú tinédzserek gyakrabban hordanak maguknál fegyvert. A lőfegyverek lefoglalásának száma négy év alatt 40 százalékkal nőtt – jegyezték meg.

A CBS szerint a feljegyzett bűncselekmények száma hat éve stabil Hollandiában. Ezek között 10-ből közel 6 eset volt vagyon elleni bűncselekmény, például lopás és csalás.

A holland rendőrség – a 2023-as mintegy 816 ezerhez képest – 2024-ben valamivel több mint 812 ezer bűncselekményt regisztrált, átlagosan napi 2220-at.

Részleteket közölve megjegyezték: a betörések száma 22 ezerre csökkent a 10 évvel ezelőtti 71 ezerről. Az erőszakos bűncselekmények, köztük a szexuális zaklatások száma 78 ezer volt tavaly, ami meghaladja ugyan a 2023-as számokat, de elmarad a 2014-ben feljegyzett mintegy 100 ezer esettől. A bejelentett rablások száma a 2014-es 5500-ról tavaly 2800-ra csökkent, míg a fegyveres rablások száma 1300-ról 500-ra.

Ami a kábítószerrel kapcsolatos bűnözés adatait illeti, korábban beszámoltunk róla, Hollandiában erőszakos cselekmények egy jelentős része a kábítószer-kereskedelemhez kötődik – bár az illegális bevándorlással, a migránshullámmal párhuzamosan szintén megemelkedett az erőszakos cselekmények száma. A kábítószerrel összefüggő, regisztrált bűncselekmények száma pedig az elmúlt tíz év adataihoz képest 2024-ben volt a legmagasabb, mintegy 15 300 regisztrált esettel.

Népességarányosan a holland rendőrség ezer főre vetítve országosan 45 bűncselekményt jegyzett fel, ami enyhe csökkenést jelent 2023-hoz képest.

A legtöbb bűncselekményt lakosságarányosan Amszterdamban (ezer lakosra csaknem 90), valamint Rotterdamban és Eindhovenben (közel 80) követték el, ami nagyjából megegyezik a 2023-as adatokkal. Hágában és Utrechtben a bűnözési ráta körülbelül 68 volt ezer lakosra vetítve. 2023-hoz képest Hágában 2 százalékkal, Utrechtben pedig 3 százalékkal csökkent a bűnözés – írták.

Tavaly 133 embert gyilkoltak meg Hollandiában, köztük 19-et Amszterdamban, ahol megduplázódott az emberölések száma az előző két évhez képest.

Kiemelt kép: Rendőrök az amszterdami Lange Leidsedwarsstraaton elkövetett lövöldözés helyszínén 2021. július 6-án (Fotó: MTI/EPA/ANP/Evert Elzinga)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még