Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

A földrengések után újraindul az élet Szantorini szigetén

| Szerző: Juhári Andrea
Kezdenek visszatérni az emberek Szantorini szigetére, és újra megnyitottak az iskolák is kedden, miután a sorozatos földrengések miatt csaknem egy teljes hónapig nagyrészt leállt az élet – írja az MTI.

A hatóságok azt követően engedélyezték a tanítás újraindítását, hogy megállapították: csökkent a Szantorinit és a közeli szigeteket érintő földmozgások intenzitása, illetve a statikai vizsgálatok alapján a középületek szerkezetét is kellőképpen biztonságosnak ítélték meg.

A térségben január vége óta több ezer, viszonylag gyenge földrengést észleltek.

A legerősebb 5 és 5,3 közötti erősségű volt. A földmozgások következtében nem sérült meg senki, és komolyabb anyagi károk sem keletkeztek, de ez

az intenzív szeizmikus aktivitás nagy riadalmat keltett a lakosság körében.

Több ezren elhagyták Szantorinit, bezártak az iskolák és sok üzlet is. A hatóságok szükségállapotot hirdettek.

A polgári védelmi minisztérium azt közölte kedden, hogy az óvintézkedések még hatályban maradnak, és továbbra is figyelni kell a földcsuszamlások veszélyére.

A kiemelt kép illusztráció. Oia látképe Szantorini csaknem 300 méter magas sziklaszirtjén (Fotó: MTVA/Bizományosi: Lehotka László )

Ajánljuk még