Egy Fehér Házi tisztviselő a CBS News-nak nyilatkozva elmondta: „Az elnök egyértelművé tette, hogy a békére összpontosít. Szeretnénk, ha partnereink is elhivatottak lennének ebben a célban. Ezért ideiglenesen szüneteltetjük és felülvizsgáljuk a katonai segélyt, hogy biztosak legyünk benne, az valóban hozzájárul a konfliktus megoldásához.”
A források szerint a döntés érinti az összes jelenlegi amerikai katonai segélycsomagot, beleértve a már úton lévő fegyvereket, valamint a lengyelországi raktárakban tartott katonai eszközöket is. A Pentagon és maga Donald Trump elnök egyelőre nem kommentálta a bejelentést.
A döntés hátterében Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti feszült viszony is állhat.
A múlt héten Washingtonban tartott találkozójukon a két vezető között nyilvános vita alakult ki az Ovális irodában, amely végül Zelenszkij korai távozásához vezetett.
A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai katonai segély szüneteltetése átmeneti, és addig tart, amíg Trump elnök meggyőződik arról, hogy Ukrajna jóhiszemű előrelépést mutat a béketárgyalások terén.
A lépés komoly geopolitikai következményekkel járhat, hiszen Ukrajna egyik legfontosabb katonai támogatója eddig az Egyesült Államok volt. Kérdéses, hogy ez a döntés hogyan befolyásolja majd a frontvonalon zajló harcokat, valamint a nyugati szövetségesek reakcióit.