A Euronews cikke szerint a régóta várt nyilatkozatot Isztambulban olvasták fel a pro-kurd Népek Szabadságáért és Demokráciáért Párt (DEM) képviselői. Öcalan kijelentette, hogy
a PKK betöltötte történelmi szerepét, akárcsak más hasonló mozgalmak, és elérkezett a feloszlás ideje.
„A több mint ezer éves közös történelem során a törökök és kurdok mindig is szükségét érezték az együttműködésnek, amely döntően önkéntes alapú volt. Ez volt fennmaradásuk kulcsa a hegemón hatalmakkal szemben” – írta Öcalan.
Hangsúlyozta, hogy a török Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) vezetője, Devlet Bahçeli által tett nyilatkozat, valamint Recep Tayyip Erdogan elnök és más politikai pártok pozitív hozzáállása olyan politikai légkört teremtett, amely lehetőséget kínál a konfliktus lezárására.
„Ebben a helyzetben felszólítok mindenkit a fegyverletételre, és vállalom ennek a történelmi felhívásnak a felelősségét” – zárta nyilatkozatát Öcalan.
A felhívás véget vethet a több mint négy évtizede tartó konfliktusnak, amely tízezrek életét követelte.
A 75 éves Öcalant 1999-ben ítélték el hazaárulásért, azóta az Isztambul melletti Imrali szigetén tölti életfogytiglani börtönbüntetését. Annak ellenére, hogy fogságban van, továbbra is jelentős befolyással bír a PKK vezetésére. Elemzők szerint a szervezet vezetősége valószínűleg követni fogja Öcalan utasítását, bár egyes radikálisabb frakciók ellenállhatnak.
Mazlúm Abdi, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd lázadószervezet parancsnoka történelmi jelentőségűnek nevezte Öcalan bejelentését, amely szerinte azért is pozitív hatással lesz a régióban, mert a PKK elleni harc ürügyén Törökország nem fog tudni többé támadásokat végrehajtani. Online sajtótájékoztatóján Abdi hangsúlyozta, hogy Öcalan felhívása egyedül a PKK-ra vonatkozott, és nem vonatkozik ránk itt, Szíriában.
Necsirván Barzáni, az iraki félautonóm Kurdisztán régió elnöke szintén üdvözölte Öcalan bejelentését, s felszólította a PKK-t, hogy teljesítse az abban foglaltakat.
António Guterres ENSZ-főtitkár reménysugárnak nevezte Öcalan felhívását. A világszervezet vezető diplomatájának szóvivője szerint Guterres üdvözölte ezt a fontos fejleményt. „Reménysugárt jelent, amely e hosszú konfliktus rendezéséhez vezethet” – tette hozzá Stéphane Dujarric.
Hasonlóan nyilatkozott a német külügyminisztérium egyik szóvivője csütörtökön. „Ezzel történelmi esély nyílik arra, hogy véget vethessenek a terror, erőszak és megtorlás körforgásának áttörésére, ami emberek tízezreinek életét követelte” – mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy egy tartható megoldás érdekében további intézkedésekre is szükség lesz.
„Ehhez tartozik mindenekelőtt az is, hogy a törökországi kurdok kulturális és demokratikus jogait tiszteletben tartsák és biztosítsák” – tette hozzá. A német külügyi tárca illetékese hangsúlyozta, hogy e folyamatban központi szerep jut majd a török parlamentnek. Kilátásba helyezte Németország támogatását is.
A PKK-t 1978-ban Öcalan alapította, és 1984 óta folytat fegyveres felkelést Törökország délkeleti régiójában. A szervezetet Törökország és nyugati szövetségesei egyaránt terrorszervezetként tartják nyilván. Korábban több béketárgyalás is zajlott a PKK és Ankara között, de ezek rendre kudarcba fulladtak – a legutóbbi 2015-ben ért véget eredménytelenül.
Kiemelt kép: Abdullah Öcalan, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vezetője (Fotó: MTI/EPA)