Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Új amerikai vízumprogramot vezet be Donald Trump

| Szerző: Dóka Boglárka
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy új vízumprogramot vezet be, amely révén a külföldi befektetők 5 millió dollárért (1,9 milliárd forint) megvásárolható, egy úgynevezett „aranykártya” segítségével juthatnának közelebb az állampolgársághoz.

Az Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban újságírók előtt beszélt arról, hogy az úgynevezett „aranykártya” gazdag embereket vonzana az országba, akik hozzájárulhatnak a gazdaság növekedéséhez – írja az MTI.

Gazdag emberek fognak bejönni az országunkba azáltal, hogy megvásárolják ezt a kártyát. Gazdagok és sikeresek lesznek, sok pénzt fognak költeni, sok adót fognak fizetni, és sok embert fognak foglalkoztatni” – mondta Trump.

Az elnök közölte, hogy a program körülbelül két héten belül el is indul azzal a céllal, hogy felváltsa a meglévő befektetői vízumot, miközben az állampolgársághoz vezető utat is kínál.

Az EB-5-nek nevezett befektetői vízumprogram tartózkodási engedélyt – zöldkártyát – biztosított olyan külföldi állampolgároknak, akik vállalják, hogy amerikai vállalkozásokba fektetnek be.

„Az EB-5 program tele volt képtelenségekkel, látszatintézkedésekkel és csalással, és ez volt a módja annak, hogy valaki alacsony áron jusson zöldkártyához” – mondta Trump.

Kiemelt kép: Illegális bevándorlók várakoznak a Mexikót az Egyesült Államoktól elválasztó határkerítésnél az Arizona állambeli Yumában 2023. május 11-én (Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent)

Ajánljuk még