Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Húsvétra már megalakulhat az új német kormány Merz szerint

| Szerző: Juhári Andrea
Friedrich Merz, az előrehozott német parlamenti választásokon a Keresztényszociális Unióval (CSU) közösen győzelmet arató Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője a kormányalakítási tárgyalások gyors megindítását sürgeti a szociáldemokratákkal (SPD) – derül ki az MTI tudósításából.

„Az ügyek sürgetők, nem tűrnek halasztást és ezért szorgalmazom, hogy haladéktalanul megkezdjük a tárgyalásokat” – mondta a CDU/CSU kancellárjelöltje a közös parlamenti (Bundestag) frakció ülését megelőzően Berlinben.

Merz hangsúlyozta, hogy különösen három kérdéskörben kell világosságot teremteni. „Az egyik ilyen a kül- és biztonságpolitika. A globális helyzet minden egyes nappal drámaian változik. Ilyen viszonyok között cselekvőképes német kormányra van szükség” – húzta alá.

Másodikként a migrációt, harmadikként pedig a gazdasági helyzetet említette. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy

a gazdaság továbbra is „nagyon kényes, illetve kritikus” helyzetben van,

és gyors döntéseket igényel, hogy az év során ismét fellendülés legyen.

Hangsúlyozta egyben, hogy egy cselekvőképes kormány alapja egy jó koalíciós szerződés az SPD-vel. „Továbbra is abból indulok ki, hogy jó koalíciós szerződést tudunk kialkudni a szociáldemokratákkal, s ezt belátható időn belül meg is tudjuk tenni” – mondta Merz, hozzátéve, hogy

húsvétra már megalakulhat az új német kormány.

Merz elmondta, hogy az uniópártok részéről ő és Markus Söder CSU-elnök fogja vezetni a tárgyalásokat, a szociáldemokraták oldaláról pedig a pártelnökség részvételére számít, „és ha holnap Lars Klingbeilt választják az SPD Bundestag-frakciójának új vezetőjévé, akkor természetesen ő is a tárgyalóbizottság tagjának számít”.

Az SPD részéről Rolf Mützenich frakcióvezető a gyorsaság sürgetésére reagálva arról beszélt kedden, hogy nem hagyják magukat olyasmire kényszeríteni, amiért nem tudnak felelősséget vállalni.

Kiemelt kép: Friedrich Merz, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös jelöltje támogatóihoz szól pártja berlini székházában 2025. február 23-án, miután megérkeztek az előrehozott szövetségi parlamenti választás első exit poll-eredményei. (Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber)

Ajánljuk még