Weidel hétfőn bejelentette, hogy még a nap folyamán külföldi politikusokkal készül telefonon tárgyalni.
„Ma reggel, amikor bekapcsoltam a telefonomat, láttam, hogy az éjjel nem fogadott hívásokat kaptam az Egyesült Államokból, többek között Elon Musktól, aki személyesen gratulált nekem” – mondta Alice Weidel hétfőn Berlinben tartott sajtótájékoztatóján.
Azt mondta, egyelőre nem árulja el, kivel tervez megbeszélést folytatni, mert ez bizonyos fokú titoktartás alá esik. Hozzátette, hogy minden oldallal párbeszédet folytat, „és ebbe beletartozik a Trump-kormányzat is Washingtonban”.
Musk, aki Donald Trump amerikai elnök tanácsadója, korábban már nyilatkozott arról, hogy az AfD előretörését szeretné látni a német választásokon. A párt az eredmények tanúsága szerint megduplázta a korábbi szövetségi választásokon mutatkozó támogatását.
Tino Chrupalla, az AfD társelnöke hétfőn szenzációsnak nevezte pártja sikerét, és elmondta, hogy a közeljövőben kormányzati részvételre számít Kelet-Németországban.
„A keletnémetek egyértelműen kimondták, hogy nem akarnak többé tűzfalat” – mondta az AfD szövetségi szóvivője az RBB-Info rádióban. „Bátorság kell ahhoz, hogy nyugodtak maradjunk. Bennünk ez megvan” – mondta Chrupalla. Kijelentette, hogy az AfD továbbfejleszti programját és még professzionálisabbá válik, „és akkor a következő választáson újabb öt-hat százalékkal többet kapunk”.
Az ARD Morgenmagazin című műsorában Chrupalla a kereszténydemokrata CDU/CSU szövetségnek a pártjától való elhatárolódásával kapcsolatban azt mondta: „Aki tűzfalakat épít, az saját magát égeti meg rajta, ahogy ezt (a CDU kancellárjelöltje, Friedrich) Merz úr majd maga is megtapasztalja.” Az AfD szerinte tovább dolgozik programján és személyi állományán, és az egyes szakterületeken, például a szociálpolitikában a saját embereit akarja az élre állítani.











