Helyszíni beszámolók szerint a megmozdulást a radikális Újjászületés párt szervezte meg a bolgár nemzeti bank elé, amelyet azzal vádol, hogy meghamisította az adatokat az euró bevezetésének lehetővé tétele érdekében. A párt szerint
Bulgária elveszti nemzeti szuverenitását, ha lemond nemzeti pénzneméről és bevezeti helyére az eurót.
A nagygyűlés közben a tüntetők egy része az EU-misszió épülete ellen lendült támadásba, Molotov-koktélt dobtak a bejárati ajtóra, amely ki is gyulladt. Betörték az ablakokat az első emeleten, tojásokkal dobálták és vörös festékkel fújták le az épületet.
A demonstrálók EU-zászlót és uniós tisztségviselőket – köztük Christine Lagarde-t, az Európai Központi Bank elnökét – ábrázoló bábukat is elégettek.
A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, tíz rendfenntartó könnyebben megsebesült. A rendőrök könnygázzal oszlatták fel a megmozdulást, hat résztvevőt őrizetbe vettek.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke botrányosnak nevezte az EU-misszió épületének megrongálását. „Európában békés módon gyakoroljuk a tüntetéshez való jogot. Az erőszak és a vandalizmus soha nem megoldás” – hangsúlyozta az X-en tett bejegyzésében.
„Határozottan elítéljük az Európai Parlament és az Európai Bizottság bulgáriai épületének meggyalázását” – kommentálta a történteket a bolgár kormány a Facebookon. Hozzátette. az intézmények elleni támadások elfogadhatatlanok, különösen „ha olyan párt támogatói teszik, amelynek képviselői ott vannak az Európai Parlamentben”.
Az Újjászületés három képviselővel van jelen az EP-ben, a Szuverén Nemzetek Európája képviselőcsoportban.
A 2007 óta EU-tag Bulgária több éve készül az eurózónához való csatlakozásra, kormánya pedig a közelmúltban komoly erőfeszítéseket tett az Európai Központi Bank által támasztott követelmények teljesítésére, remélve, hogy 2026-ban bevezetheti az eurót.
A bolgár radikális erők népszavazást követeltek a valutakérdésről, a parlament azonban elutasította a referendum megrendezését,
az alkotmánybíróság pedig jogszerűnek ítélte meg ezt, így helyben hagyta a törvényhozás döntését.
Kiemelt kép: Én a levát választom! jelentésű feliratot tart egy résztvevő a bolgár jegybank épületénél tartott euroszkeptikus tüntetésen Szófiában 2025. február 22-én. A rendbontásba torkolló tiltkozás résztvevői a bolgár kormánynak a balkáni ország euróövezethez való csatlakozási törekvései ellen vonultak utcára. (Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev)