Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Volodimir Zelenszkij szerint Donald Trumpot félreinformálták

| Szerző: Szmodics Dávid
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke azzal vádolta Donald Trumpot, hogy dezinformációt terjeszt, miután az Egyesült Államok elnöke azt állította, hogy Ukrajna indította az Oroszországgal vívott háborút.  

A CNN cikke szerint Zelenszkij kedden Kijevben újságíróknak nyilatkozva visszautasította Trump állításait, és hangsúlyozta, hogy a háború lezárásáról szóló bármilyen megállapodásban Ukrajnának is részt kell vennie. „Sajnálatos módon Trump elnök – akit tisztelek mint egy olyan nemzet vezetőjét, amely mindig támogatta Ukrajnát – a dezinformációs térben él” – mondta Zelenszkij.

Trump többször kijelentette, hogy a háborút minél előbb be kell fejezni, akár Ukrajna területi veszteségeinek árán is. Az ukrán vezetés és szövetségeseik számára azonban aggasztó, hogy Trump időnként a Kreml narratíváját visszhangozza, és Ukrajnát és a NATO-t teszi felelőssé a konfliktusért.

Úgy vélik, az amerikai elnök nemcsak szóban támogatja Moszkva álláspontját. A múlt héten előbb tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, mint Zelenszkijjel, és ezt követően amerikai és orosz tisztviselők tartottak magas szintű egyeztetéseket a háború lezárásáról Rijádban – Kijev részvétele nélkül.

Trump nemrég azt mondta, hogy az Egyesült Államok csak akkor küld további segélyt Ukrajnának, ha cserébe hozzáférést kap az ukrán ásványkincsekhez. Zelenszkij erre reagálva kijelentette, hogy az Egyesült Államok Ukrajna ritkaföldfémkészletének 50 százalékát kérte – anélkül hogy biztonsági garanciákat ajánlott volna cserébe.

„Nem adhatom el az államunkat” – fogalmazott az ukrán elnök.

Trump kedden este azt mondta, hogy Ukrajna maga tehet a háborúról, és már három éve véget kellett volna vetnie neki.

Zelenszkij szerint ez az állítás történelmileg téves, és pontosan illeszkedik a Kreml propagandájához.

Szerinte a háború valójában 2014-ben kezdődött, amikor Oroszország törvénytelenül annektálta a Krímet, majd oroszbarát szakadárokat kezdett támogatni Kelet-Ukrajnában. 2022 februárjában Oroszország teljes körű inváziót indított.

Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)

Ajánljuk még