A CP24 televízió a mentőszolgálatokra hivatkozva nyolc sérültről számolt be, ezt később helyi tisztségviselők is megerősítették. Lawrence Saindon, a helyi mentőszolgálat vezetője szerint a nyolc sérültből egy kritikus állapotban van, a többiek enyhe, illetve közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek. A felvételeken a hóborította leszállópályán az átfordult, futóművével felfelé ágaskodó gép látható.
A repülőtér üzemeltetője mindössze annyit közölt, hogy a tudomása van egy incidensről, amelyben a Delta Air Lines Minneapolisból érkezett gépe érintett. Hozzátette, hogy a mentőegységeket riasztották. A repülőtér üzemeltetője az X-en közölte, hogy a személyzet és az utasok mindegyike életben van.
„Van egy repülőszerencsétlenség. De jelen pillanatban még nem tudjuk a körülményeket” – ismertette Sarah Patten a helyi rendőrségtől. „Úgy tudom, az utasok többségének sikerült elhagynia (a gépet) és nem esett bántódásuk, de biztosra akarunk menni és még a helyszínen vizsgálódunk” – tette hozzá.
A CBS News az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatalra (FAA) hivatkozva közölte, hogy a gép 80 utasát evakuálták.
Kiemelt kép: A torontói nemzetközi repülőtéren lezuhant repülőgép a kifutópályán 2025. február 17-én (Fotó: X.com)