A tájékoztatás szerint az ötös, azaz a legmagasabb kategóriába sorolt Zelia áthaladt Port Hedland városán, meteorológusok pedig arra figyelmeztettek, hogy
az elkövetkező 24 órában akár több mint 300, a következő három napban pedig 500 milliméter csapadékra is lehet számítani.
Matthew Collopy, a szolgálat egyik munkatársa árvizekre is felhívta a figyelmet. Darren Klemm, Nyugat-Ausztrália tűz- és vészhelyzeti szolgálatának vezetője azt mondta, a veszély nem múlik el közvetlenül a ciklon távozása után, példaként pedig a Zelia által esetlegesen megrongált épületeket, törmelékeket és leszakadó kábeleket említette.
A város kikötőjét már szerdán lezárták, az ott élőket pedig – mintegy 15 ezer embert – felszólították, hogy maradjanak otthon.
Az ABC ausztrál műsorszolgáltató közölte: néhány áruházat is bezártak, miután a helyiek korábban már szinte az egész készletet felvásárolták.
A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/AAP/Dean Lewins)