Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Törvénnyel és vásárlói bojkottal igyekeznek letörni az árakat Horvátországban

| Szerző: Juhári Andrea
A horvát kormány csütörtökön rendkívüli árintézkedésről fogadott el törvényjavaslatot az állampolgárok életszínvonalának védelme és a piaci zavarokra való gyors reagálás érdekében - közölte Ante Susnjar gazdasági miniszter a kabinet ülését követően – derül ki az MTI tudósításából.

Ante Susnjar gazdasági miniszter a kabinet ülését követően elmondta:  az előző törvényt még 1997-ben fogadták el, ezért azt összhangba kell hozni a mai piaci kihívásokkal.

„Ez a törvény lehetővé teszi a kormány számára, hogy különleges intézkedéseket fogadjon el olyan kivételes helyzetekben, amikor szükség van a polgárok védelmére és a piac stabilizálására” – hangsúlyozta a miniszter.

A jogszabálytervezet kulcsintézkedései között szerepel az árak nagyobb átláthatósága.

A kereskedőknek rendszeresen közzé kell tenniük és frissíteniük az összes általuk forgalmazott termék árát az internetes oldalaikon.

Ezenkívül hozzáférést kell biztosítaniuk a különböző automatikus programok, úgynevezett botok számára az árak valós idejű összehasonlításához.

Az új törvény lehetővé teszi az árváltozások nyomon követését is. Minden kiskereskedőnek az aktuális fogyasztói ár mellett egyértelműen fel kell tüntetnie a termék egy adott időszakra, vagy akár egy napra vonatkozó korábbi kiskereskedelmi árát is, annak érdekében, hogy az árváltozások könnyebben nyomon követhetőek legyenek. A miniszter továbbá rámutatott: a törvénytervezet jogalapot biztosít egy vagy több közvetlen árszabályozási intézkedés bevezetéséhez. A konkrét intézkedéseket és azok terjedelmét a kormány határozza meg az intézkedést igénylő rendkívüli körülmények figyelembevételével.

„A cél az, hogy megakadályozzuk a más módon nem orvosolható piaci zavarokat” – fogalmazott, megjegyezve, hogy a jogszabálytervezet – a jelenleg érvényben lévő törvényhez hasonlóan –

egyes termékekre és szolgáltatásokra árplafont is előírhat.

Kiemelte: az új törvény egyértelműen szabályozza a büntetéseket is, amelyek arányosak, hatékonyak és visszatartó erejűek azok számára, akik nem tartják be az előírásokat. A szabályok megsértéséért a jogi személyekre pénzbírság szabható ki, amely 3000-től 30 ezer euróig (1,2 millió -12 millió forint) terjedhet.
A pénzbírságok mellett a törvény a jogsértéssel szerzett bevétel elkobzását is előírja – mondta Susnjar, megjegyezve, hogy a polgárok időben történő védelme és a piac stabilitásának megőrzése érdekében a kormány a törvénytervezetet sürgősségi eljárás keretében terjesztette a parlament elé.

Az Európai Fogyasztói Központ által indított „Halo, inspektore” nevű horvát Facebook-csoport eközben

újabb bojkottra hívta fel az állampolgárokat a magas árakat alkalmazó boltok ellen.

Ez a negyedik péntek, hogy azt kérik a polgároktól: semmit ne vásároljanak a boltokban, de a kávézókban, éttermekben és benzinkutakon sem, hogy felhívják a figyelmet az indokolatlan áremelkedésekre. Most ezt kibővítették a pékségekre is.

Bár hétről hétre kevesebben csatlakoznak a felhíváshoz, és látványosan csökkent a lelkesedés, a horvát adóhivatal adatai szerint

az elmúlt három hétben 101 millió euróval csökkent a kiskereskedelemben a forgalom az azt megelőző három héthez képest, amikor nem volt bojkott.
Josip Kelemen, a platform létrehozója elmondta: ez valójában nagyon jó eredmény, mert

a fogyasztók felismerték, hogy tudatos vásárlással befolyásolhatnak bizonyos folyamatokat.

„Nyilvánvalóan van lehetőség az árak csökkentésére, és mindaz, ami a közelmúltban történt, azt mutatja, hogy az árak valóban eltúlzottak” – fogalmazott.

Kiemelt kép: Zágrábi ABC-áruház bevásárlókocsijai 2025. január 24-én, amikor internetes közösségi portálokon meghirdetett állampolgári bojkottfelhívás eredményeképpen tartózkodnak az emberek a vásárlástól az emelkedő élelmiszerárak elleni tiltakozásul Horvátországban. (Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat)

Ajánljuk még