Telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin az új szíriai vezetővel

| Szerző: Juhári Andrea
Első alkalommal folytatott telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyin orosz elnök az új szíriai adminisztráció vezetőjével, Ahmed es-Saraával - közölte a Kreml sajtószolgálata az MTI szerint.

Telefonbeszélgetés történt Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke és Ahmed es-Saraa, a Szíriai Arab Köztársaság átmeneti időszakának elnöke között– számolt be az MTI. A moszkvai tájékoztatás szerint Putyin elmondta, hogy Oroszország kész segítséget nyújtani a szíriai társadalmi-gazdasági helyzet javításához, „beleértve a lakosok humanitárius segélyekkel való ellátását”. Közölte, hogy

Oroszország elvi alapon támogatja Szíria egységét, szuverenitását és területi integritását.

Rámutatott: fontos „a vezető politikai erők és a lakosság etnikai-felekezeti csoportjainak” részvételével az országban kialakult helyzet normalizálására és a „szíriaiak közötti párbeszéd” aktivizálására törekedni.

A felek a közlemény értelmében „a gyakorlati együttműködés számos aktuális kérdését is megvitatták a kereskedelemben, a gazdaságban, az oktatásban és más területeken”. A két vezető megállapodott, hogy folytatni fogják az olyan kapcsolattartást, mint amilyen az első orosz küldöttség látogatása volt az országban, hogy „kidolgozzák a kétoldalú együttműködés fejlesztésének széles körű menetrendjét.

A Moszkva által támogatott Bassár el-Aszad elnök megdöntése után először januárban utazott orosz küldöttség Szíriába Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes és Alekszandr Lavrentyjev, az orosz elnök szíriai különmegbízottja részvételével.

Tavaly november végén ellenzéki fegyveres alakulatok offenzívát indítottak a szíriai hadsereg állásai ellen, majd december 8-án bevonultak Damaszkuszba, Aszad elnök pedig lemondott, és elhagyta az országot. Két nappal később Mohammed al-Basir, aki az Idlíb tartományban működő, úgynevezett megmentés kormányát vezette, bejelentette önnön kinevezését a 2025. március 1-jéig tartó átmeneti időszakra szíriai kabinetjének élére.

Az új szíriai kormányzat vezetőjét, Ahmed es-Saraát január 29-én jelentették be Szíria elnökének az átmeneti időszakra.

Putyin januárban kijelentette, hogy Oroszország kész továbbra is biztosítani a szíriai nép számára a szükséges támogatást, abból kiindulva, hogy a szíriaiaknak maguknak kell meghatározniuk Szíria jövőjét, inkluzív párbeszéd útján.

Szergej Lavrov külügyminiszter ugyanabban a hónapban arról beszélt, hogy

Moszkva nyitott a konstruktív párbeszédre a Szíriával fenntartott kapcsolatok minden aspektusáról, a kétoldalú együttműködés kialakult alapjain.

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő február 3-án azt mondta, hogy Oroszország folytatja a párbeszédet az új szíriai hatóságokkal minden témában, beleértve a tartuszi orosz haditengerészeti bázis használatáról szóló megállapodást is.

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök a védelmi minisztérium és a hadiipar vezeőivel tanácskozik a moszkvai Kremlben 2024. november 22-én.  (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Gavriil Grigorov)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még