Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Megtörtént, amire mindenki várt: Trump felhívta Putyint, megkezdődhetnek a tárgyalások a békéről

| Szerző: Szmodics Dávid
Donald Trump amerikai elnök azt állítja, hogy hosszas és rendkívül produktív telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A BBC cikke szerint az amerikai elnök a saját, Truth Social elnevezésű platformján közzétett bejegyzésében azt írta, hogy Ukrajnáról és a Közel-Keletről, valamint a mesterséges intelligenciáról tárgyaltak.

Trump szerint egyetértettek abban, hogy meg akarják fékezni az orosz–ukrán háborúban bekövetkező több millió halálesetet. Kifejtette, hogy megállapodtak abban, hogy szorosan együttműködnek, beleértve a kölcsönös látogatásokat a saját országaikban.

„Abban is megállapodtunk, hogy a saját csapataink azonnal megkezdik a tárgyalásokat, és azzal kezdjük, hogy felhívjuk Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy tájékoztassuk őt a beszélgetésről, amit én most azonnal meg is fogok tenni” – fogalmazott az amerikai elnök.

Trump hozzátette, hogy megbízott egy csapatot, köztük Marco Rubio külügyminisztert, hogy vezesse a tárgyalásokat.

Orbán Viktor már korábban is azt mondta, Trump a béke embere

Korábban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is arról beszélt a Tucker Carlsonnak adott interjúban, hogy Donald Trump a béke embere, és hogy azért fontos, hogy az Egyesült Államokban őt válasszák meg az ország élére, mert csak ő tud békét teremteni.

Moszkvába hívta Putyin Trumpot

„Az orosz elnök meghívta az amerikai elnököt, hogy látogasson el Moszkvába, és kifejezte készségét arra, hogy amerikai tisztviselőket fogadjon Oroszországban, és tárgyaljon azokban a témákban, amelyek kölcsönös érdeklődésre tartanak számot, beleértve természetesen az ukrajnai rendezést is” – jelentette Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője – írja a BBC.

„Putyin és Trump abban is megállapodtak, hogy kapcsolatban maradnak, beleértve egy személyes találkozó megszervezését” – tette hozzá.

„Senki sem akarja jobban a békét, mint Ukrajna”

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetése után posztolt a közösségi médiában, amelyben leírja, az amerikai elnök beszámolt neki a Vlagyimir Putyin orosz vezetővel folytatott beszélgetéséről és az Ukrajnával kapcsolatos azonnali béketárgyalások terveiről.

Zelenszkij a The Guardian cikke szerint elmondta, hogy Trumppal a béke elérésének lehetőségeiről beszélt, és az Egyesült Államokkal közösen dolgozik „a következő lépéseink feltérképezésén az orosz agresszió megállítása és a tartós, megbízható béke biztosítása érdekében”. A bejegyzésben azt írta,„senki sem akarja jobban a békét, mint Ukrajna”.

Megállapodtak abban, hogy kapcsolatban maradnak,, és további találkozókat terveznek.

Trump megerősítette, Zelenszkij békét akar kötni

Donald Trump amerikai elnök is közölt részleteket a közösségi médiában a Volodimir Zelenszkijjel folytatott beszélgetéséről. Azt írta szintén a The Guardian, hogy a beszélgetés nagyon jól ment, és hogy „Zelenszkij, akárcsak Putyin elnök, békét akar”.

Megerősítette, hogy a további megbeszélésekre a most pénteki müncheni biztonsági konferencián kerül sor az ukrán vezetőkkel, amelyet amerikai részről J. D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter vezet majd.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Üdvözöljük az Egyesült Államok hangját az Ukrajna Védelmi Kontakt Csoport ülésén

Üdvözölte az „Egyesült Államok hangját” az Ukrajna Védelmi Kontakt Csoport ülésén a honvédelmi miniszter Brüsszelből jelentkezve a Facebook-oldalán szerda este.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a posztban azt írta: egyetértünk abban, hogy a vérontásnak mielőbb véget kell vetni, a háborút – további eszkalációs lépések helyett – be kell fejezni. Jelenleg nem tartjuk reálisnak Ukrajna NATO-csatlakozását – tette hozzá.

Ideje, hogy a békéhez vezető valós útról beszéljünk

– emelte ki a miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: ezt fogják szorgalmazni továbbra is a NATO védelmi minisztereinek csütörtöki ülésén.

Szluckij: Putyin és Trump telefonbeszélgetése elindította az orosz-amerikai hivatalos kapcsolatok feloldását

Leonyid Szluckij, az orosz parlament külügyi bizottságának elnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy Putyin és Trump telefonbeszélgetése áttörte a Nyugat oroszellenes blokádját és elindította az orosz-amerikai hivatalos kapcsolatok feloldását. Úgy vélte, korai lenne még komoly elmozdulásokról beszélni a kétoldalú párbeszédben, de a holtpontról való kilábalás és mélypontról való felemelkedés útja már körvonalazódott.

Mindenekelőtt a személyiségeknek a nagy történelemben betöltött a szerepéről és nagyságáról van szó. A lényeg a közös munkára és a józan észre való összpontosítás” – mondta Szluckij.

A globális biztonság és a világbéke ma minden pátosz nélkül azon múlik, hogy a világ két vezető atomhatalma közötti kapcsolatok visszatérjenek a konstruktív és pragmatikus irányba” – hangoztatta a TASZSZ hírügynökségnek a tárcavezető.

Puskov: Az EU-ban most sürgős konzultációk kezdődhetne

A Putyin és Trump közötti telefonbeszélgetés be fog vonulni a világpolitika és a diplomácia történetébe. Ha ez még nem is áttörés, nagyon úgy néz ki, hogy egy áttörés kezdete. Biztos vagyok benne, hogy Kijevben, Brüsszelben, Párizsban és Londonban most rémülten olvassák Trump hosszas kommentárját a Putyinnal folytatott beszélgetéséről, és nem hisznek a szemüknek” – írta Alekszej Puskov orosz szenátor a Telegram-csatornáján.

Puskov szerint az EU-ban most sürgős konzultációk kezdődhetnek arról, „hogyan lehet megzavarni a Moszkva és Washington között kialakuló párbeszédet”.

Kartapolov: A felek nagyon nehéz tárgyalások elé néznek

Andrej Kartapolov, az alsóház védelmi bizottságának vezetője szintén a RIA Novosztyinak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az ukrajnai konfliktus befejezését felgyorsítják az orosz hadsereg sikerei, de minden párbeszéd jobb, mint annak hiánya. Álláspontja szerint a felek nagyon nehéz tárgyalások elé néznek, de a kezdés megtörtént.

Senderjuk-Zsidkov: A két elnök első megbeszélése új reményt ad a teljes körű rendezéshez.

Alekszandr Senderjuk-Zsidkov kalinyingrádi szenátor ugyanott úgy vélekedett, hogy a két elnök megbeszélése az első lépés az ukrajnai konfliktus rendezése felé. Megjegyezte, hogy a „különleges hadművelet” nem indult volna meg, „ha az amerikai kormányzat képes lett volna figyelembe venni az orosz nemzeti érdekeket”.

Nyilvánvaló, hogy a két elnök első megbeszélése új reményt ad a teljes körű rendezéshez. Mély meggyőződésem azonban, hogy ez a rendezés csak az orosz érdekek teljes körű figyelembevételével lehetséges, és az elnökünk ezt mindenképpen el fogja érni” – fogalmazott Senderjuk-Zsidkov.

Alekszandr Vinnyik Mark Fogelért cserébe szabadulhat

A TASZSZ szerda este közölte, hogy Alekszandr Vinnyik orosz állampolgár hamarosan szabadul a kaliforniai Santa Rita-i börtönből és visszatér Oroszországba. A hírügynökséget erről az érintett francia ügyvédje, Frédéric Belot tájékoztatta.

Vinnyiket 2017. július 25-én vették őrizetbe Görögországban az Egyesült Államok kérésére, ahol azzal vádolják, hogy 4 és 9 milliárd dollár közötti összeget mosott tisztára az időközben megszűnt BTC-e online tőzsdei kriptopénzváltón keresztül. Az Egyesült Államoknak 2022. augusztus 4-én adták ki. Belot szerint Vinnyik nagyon rossz állapotban volt, amikor tavaly nyáron a börtönében meglátogatta.

Vinnyiket az Oroszországban kábítószer-csempészésért elítélt Mark Fogel volt amerikai diplomata és angol nyelvtanár szabadon bocsátásáért cserébe engedik haza.

Kiemelt kép: Donald Trump és Vlagyimir Putyin (Fotó: MTI/EPA)

Ajánljuk még