Peszkov szerint a beszélgetés csaknem másfél órán át tartott. A két vezető a megbeszélésen egyebek között megvitatta az ukrajnai rendezés kérdését. Trump a harci cselekmények mielőbbi leállítása és a probléma békés úton történő megoldása mellett szállt síkra. Putyin a maga részéről említést tett arról, hogy meg kell szüntetni a konfliktus kiváltó okait, és egyetértett Trumppal abban, hogy a hosszú távú rendezést béketárgyalások útján lehet elérni.
Putyin kifejezte hajlandóságát, hogy Oroszországban a kölcsönös érdeklődésre számot tartó munkaterületeken – beleértve az ukrajnai rendezésen – dolgozó amerikai tisztviselőket fogadjon.
Peszkov szerint a két vezető között szó esett még a közel-keleti helyzetről, az iráni nukleáris programról, az orosz és amerikai állampolgárok kicseréléséről, a kétoldalú amerikai-orosz gazdasági kapcsolatokról, valamint a további kapcsolattartásról, beleértve a személyes találkozót is.
Három év óta ez volt az első megbeszélés Oroszország és az Egyesült Államok elnökei között.
Putyin 2022-ben, pontosan ugyanezen a napon – február 12-én – beszélt Trump elődjével, Joe Bidennel.
A TASZSZ szerda este közölte, hogy Alekszandr Vinnyik orosz állampolgár hamarosan szabadul a kaliforniai Santa Rita-i börtönből és visszatér Oroszországba. A hírügynökséget erről az érintett francia ügyvédje, Frédéric Belot tájékoztatta. Vinnyiket 2017. július 25-én vették őrizetbe Görögországban az Egyesült Államok kérésére, ahol azzal vádolják, hogy 4 és 9 milliárd dollár közötti összeget mosott tisztára az időközben megszűnt BTC-e online tőzsdei kriptopénzváltón keresztül. Az Egyesült Államoknak 2022. augusztus 4-én adták ki. Belot szerint Vinnyik nagyon rossz állapotban volt, amikor tavaly nyáron a börtönében meglátogatta. Vinnyiket az Oroszországban kábítószer-csempészésért elítélt Mark Fogel volt amerikai diplomata és angolnyelvtanár szabadon bocsátásáért cserébe engedik haza.
Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz (b) és Donald Trump amerikai elnök egy 2019-es felvételen (Fotó: MTI/EPA/Mihail Klimentyev)