Az RMDSZ politikusa az elnök lemondásának előzményeként megemlítette, hogy a román törvényhozás házában Klaus Johannisszal szemben már egyébként is elkezdődött a felfüggesztési procedúra.
„Üdvözöljük a kicsit megkésett lemondást, sokkal hamarabb kellett volna ezt meglépnie” – hangsúlyozta a hirado.hu-nak az RMDSZ politikusa és szóvivője, aki azt is elmondta, hogy ideiglenesen a szenátus elnöke tölti be az államfői posztot.
„Minden halad a maga medrében. Májusban egyébként is elnökválasztásokat tartanak az országban” – tette hozzá a politikus, aki arra is emlékeztetett, hogy
az államfőválasztás első fordulója május 4-én, a második pedig 18-án lesz.
Csoma Botond Johannis lemondását kedvező politikai fordulatként értékelte és kiemelte, hogy ez a fejlemény növelheti a kormánykoalíció elnökjelöltjének, Crin Antonescunak az esélyét arra, hogy bekerüljön az államfőválasztás második fordulójába.

Kiemelte azt is, hogy
Calin Georgescu mindenképpen el akar indulni a választáson.
„Ez még bizonytalansági tényező, pillanatnyilag nem tudjuk, hogy jelölt lesz vagy sem Georgescu” – magyarázta Csoma Botond, aki szerint nem mindegy, mikor dől el, hogy indulhat-e az elnökválasztáson Georgescu.
„Ha egy olyan pontban tiltják el, amikor már más jelölt nem ugorhat be helyette, mert már nem tudná betartani a törvényes feltételeket és határidőket, az akár kedvezhet is más jelölteknek” – magyarázta az RMDSZ politikusa, aki emlékeztetett rá, hogy rendkívüli helyzetben van Románia, mivel az alkotmánybíróság érvénytelenítette az államelnök-választásokat decemberben.
Kapcsolódó tartalom
Csoma Botond úgy véli, Johannis lemondása nehezebb helyzetbe hozza a szélsőséges magyarellenes erőket, hiszen minden egyes nap, amit a hivatalban töltött Georgescuékat erősítette.
„Nőtt a düh és a frusztráció a társadalomban, hiszen nem mutattak be semmilyen bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy miért kellett az államelnök-választásokat érvényteleníteni. Továbbra is ott maradt a régi államfő a tisztségében, és ez hatalmas felháborodást okozott a romániai társadalomban. Ez tüntetésekhez vezetett, Georgescu pedig csak még ismertebb lett” – részletezte a romániai magyar politikus.
Csoma Botond kiemelte, hogy
az államfő távozása nincs hatással a kormánykoalíció munkájára, az RMDSZ részvételével alakult kormány stabil.
Két fontos minisztériumot vezetnek RMDSZ-es politikusok. Tánczos Barna személyében magyar pénzügyminisztere és miniszterelnök-helyettese van Romániának, Cseke Attila pedig továbbra is fejlesztési miniszter.
„Sikerült egy kiegyensúlyozott költségvetést elfogadni, így reméljük, hogy év végére vissza tudjuk faragni a költségvetési hiányt a jelenlegi 8,6 százalékról 7 százalék alá, úgy közben nem kell adót emelni. És azon vagyunk, hogy folytatódjanak az állami beruházások és fejlődjenek a települések” – sorolta Csoma Botond.
Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének programvezetője hangsúlyozta, hogy
komoly belpolitikai krízis bontakozott ki Romániában.
„Az országban politikai, gazdasági és alkotmányos válság van. Utcai demonstrációk zajlanak, megrendült a bizalom a román társadalom körében az alkotmányos rendben” – hangsúlyozta a szakértő, aki rámutatott, hogy az egyébként kisebbségi sorból származó távozó államfő csalódást okozott az erdélyi magyaroknak, hiszen
Klaus Johannis sem szolgálta a magyar megmaradás ügyét, sőt bizonyos helyzetekben kifejezetten ellenségesen viszonyult az RMDSZ-hez és a magyar közösséghez is.
Az elnökválasztással kapcsolatban az elemző kiemelte, hogy meglátása szerint igazán jó választási lehetősége nincs a magyarságnak, hiszen a „rossz és a kisebbik rossz” között tudnak választani a májusi voksoláson.
Kiemelt kép: Klaus Johannis román elnök az Európai Politikai Közösség (EPC) budapesti tanácskozásán a Puskás Arénában 2024. november 7-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)