Egy német fogorvos szerint ő és kollégái több kategóriába sorolják a betegeket – derült ki a ZDF közszolgálati csatorna riportjából, amelyet a V4NA Nemzetközi Hírügynökség szemlézett.
A doktor szerint „a legkívánatosabbak” a magánpáciensek, akik maguk fizetnek a kezelésért, őket pedig szorosan követik a menedékkérők, ugyanis
az ő ellátásukat, a szociális szolgálatok fizetik az adófizetők pénzéből.
A normál német egészségbiztosítással rendelkező páciensek esetében viszont sokkal alacsonyabbak a visszatérítések.
Emre Uysal, egy kölni fogorvos megerősítette, hogy a normál német egészségbiztosítással rendelkező betegek valójában veszteségesek az orvosok számára, mivel a költségek gyakran meghaladják a betegenkénti költségvetést, amelyet az egészségbiztosítók visszatérítenek számukra – hívta fel rá a figyelmet a Brusseles Signal hírportál.
A fogorvos azt is elmondta, hogy az ukrán menekültek beáramlása miatt
a német betegeknek tovább kell várniuk az időpontokra.
Friedrich Merz, a CDU párt vezetője már 2023 szeptemberében beszélt arról, hogy a menedékkérők eltömítik a német egészségügyi rendszert.
„Beülnek a fogorvoshoz, és új fogakat csináltatnak, a német állampolgárok pedig nem kapnak időpontot” – mondta Merz a német televízióban. A baloldal akkor uszítással és tudatlansággal vádolta.
Az egészségügyi rendszer romló minősége kiemelt napirendi pont Németországban. Az új év kezdetén számos egészségbiztosító emelte a járulékokat – egyes esetekben 16 százalékkal. Ugyanakkor az egészségbiztosítás egyre kevesebb költséget fedez. Mivel 2025. január 1-jén életbe lépett a tömésekhez használt higanyötvözet, az amalgám uniós tilalma, a fogorvosok standard biztosítással rendelkező pácienseinek például mintegy 100 eurót kell maguknak fizetniük a tömésekért.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI /Balogh Zoltán)











